Tech/Tudomány

Hiába a 100 év börtön, visszatérhetett a hírhedt REvil hackerbanda

A méltán hírhedt REvil zsarolóvírus banda fénykorában egészen nagyot menetelt, hiszen olyan gigászi skalpokat gyűjtöttek be, mint a  Microsoft, az Acer, a Colonial Pipeline, a JBS Foods, a Kaseya, vagy a Coop, de több híresség és politikus személyes adatainak a kiszivárogtatásával is összefüggésbe hozhatóak.

A működésük azonban 2021-ben hirtelen leállt, mivel egyre nagyobb figyelem irányult rájuk mind a média, mind pedig a hatóságok részéről. Ez végül példátlan nemzetközi hajtóvadászatba torkollott, amely során a világ bűnüldöző szervezetei, mint az Europol, az Eurojust, az INTERPOL és az FSZB szorosan együttműködve kerítették kézre a REvil-tagokat.

A csoport egyik vezetőjét, Jaroszlav Vasinszkijt még 2021 októberében fogták el, akire akár 100 év letöltendő börtönbüntetés is várhat, a megmaradt többi, a REvil valószínűsíthetően összes tagját pedig januárban kapcsolta le az orosz FSZB. A nagyszabású akciók tehát a hackercsapat végét jelentették, legalábbis eddig azt hittük.

Most azonban úgy tűnhet, hogy a REvil feltámadt a hamvaiból.

A Bleeping Comuter szerint a REvil szerverei és weboldalai több hónapos inaktivitás után újra működésbe léptek a dark weben. Az új oldal ugyan egy másik domainen van elhelyezve, de az eredeti, a REvil által aktívan használt oldalra irányít át, ahol 26 oldalon keresztül sorolják a korábbi REvil-támadások áldozatait, de két újabb célpontot is megjelöltek – az egyik az Oil India. Az oldalon továbbá árulják a banda saját zsarolóvírusának továbbfejlesztett verzióját is, amiért 80/20 arányú részesedést kérnek a befolyt váltságdíjakból.

A biztonsági szakértők egyelőre nem tudják megmondani, hogy ez valóban a még [esetlegesen] szabadlábon lévő REvil-tagok visszatérési próbálkozása volna, vagy egy másik banda vette át az irányítást a korábbi oldaluk felett. Ez utóbbit erősítheti, hogy az újraindult oldal kódja tele van más hackercsoportokra utaló jelekkel (pl. TeslaCrypt), de nem vetik el azt a lehetőséget sem, hogy mindez csupán a hatóságok trükkje, hogy újabb információkat tudjanak meg a REvil korábbi partnereiről.

Borítóképen a REvil-tagok letartóztatása

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

A MOUZ simán lejutott a CS2 Majorre, biztosan érkeznek a torzsi matricák

2024.02.20. A Valve 2023 márciusában jelentette be, hogy érkezik a soron következő Counter-Strike. A Counter-Strike…

17 perc telt el azóta...

A Modern Warfare 2 egykori kedvence ismét pirít Warzone-ban is

2024.02.20. - A december hatodikai Warzone és Modern Warfare III integráció után egy dolgot biztosan…

38 perc telt el azóta...

Imádják az iPhone-t, az Apple már Európában is átvette a hatalmat

2024.02.20. - Manapság, két nagy oldalra bonthatjuk fel a mobiltelefonos felhasználókat. Az egyik tábor az…

53 perc telt el azóta...

Új verziót kapott az egyik legjobb CPU hűtő, pofátlanul jó áron vihető most

2024.02.20. - Manapság két táborra lehet felosztani a PC-s felhasználókat. Az egyik tábor a hagyományos,…

1 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy miért nerfelték szénné a Warzone egyik legjobb Killstreakjét

2024.02.20. - A Warzone Season 2-es frissítése rengeteg újdonsággal bővítette a játékot. Visszatért az egyik…

1 óra telt el azóta...

Már magyar szinkronnal is nézheted a Naruto Shippuden 1. részét

Bódi Dániel 2024.02.20. - Bár a Naruto a világ egyik legismertebb, legnézettebb, úgy legrajongottabb animéje,…

3 óra telt el azóta...