A webböngészők versenye nem kifejezetten mondható egy kiélezett csatározásnak, hiszen a Google Chrome már sok-sok éve letaszíthatatlan a riválisok számára egyelőre megmászhatatlan trónjáról. Ennek okai között említhetjük, hogy több másik böngésző is a chromium alapjain nyugszik, ami egyértelmű előny a Google számára, de talán ezt a böngészőt frissítik a legnagyobb elánnal is, illetve az Android mobilrendszereken is eleve ez várja a felhasználókat.
Ez a dominancia pedig Magyarországon is abszolút megfigyelhető, hiszen a StatCounter legfrissebb statisztikái alapján a magyar internetezők döntő többsége, egészen pontosan a 68,88 százalékuk a Chrome-ot választja az internetezés mellé. A keresőóriás öröme viszont nem lehet őszinte, hiszen hiába a nagy előny, ez az arány az elmúlt évek legalacsonyabbika. Ez azt jelenti, hogy a böngésző jelentős mennyiségű, közel 1%-nyi felhasználót veszített egyetlen hónap alatt, ami tekintve, hogy a magyarok több mint háromnegyede internetezik, akár több tízezer embert jelenthet.
Source: StatCounter Global Stats – Browser Market Share
A csökkenő tendencia egyébként más böngészőknél is megfigyelhető, ami az olyan feltörekvő alternatív böngészők érdeme lehet, mint amilyen például a Brave, vagy a DuckDuckGo. Ezeket a programokat ugyan a magyar internetezők még elenyésző, alig mérhető hányada használja, a gyarapodásuk eddig állandó.
A második leghasználatosabb böngésző nem túl meglepő módon az Apple sajátja, a Safari, amelyet január óta érezhetően többen használnak. A múlt hónapban viszont bebetonozta magát, vagyis összesen 12,3%-ot hasít ki a nagy tortából. A Safari legnagyobb vetélytársának a számok alapján a Firefox nevezhető meg, amit az internetre kötött magyarok mintegy 8,02%-a választ.
Utánuk nem túl szorosan a Microsoft megújult programja, a chromiumos Microsoft Edge 3,68 százalékkal, ami egy hajszálnyi erősödés negyedévben, de közel 1% plusz az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest. Az Opera is leginkább vele – és a Samsung Internettel (2,94%) – vetekszik a magyarok üdvéért, bár az Operát a legtöbben elhivatottságból, bizalomból használják, vagyis számuk se nem csökken, se nem növekszik túlságosan.
Ami viszont érdekes lehet, hogy az ősrégi, és hivatalosan is elhantolt Internet Explorert még mindig van, aki használja, igaz, már csak nagyon kevesen, a magyarok 0,18%-a.
Ezekből az adatokból viszont nemcsak azt állapíthatjuk meg, hogy a Chrome, mint mindig, tetemes előnyben van a többiekhez képest, hanem azt is, hogy a magyar internetezők nem szívesen váltanak át másik böngészőre. Ennek nyilván több oka is van, de talán a legfontosabb, hogy a legtöbb program egyszerűen nem nyúlt annyival jobb élményt, amennyiért egy átlagos netezőnek a kipróbáláson túl – most még – megérné a költözést.
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…
2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…
2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…