Tippek és akciók

Akciófigyelő | Ingyen osztogat háromhavi Game Passt a Microsoft – de van három kitétele is

Kétségtelen, hogy a Game Pass az egyik legjobb dolog a videojátékok messze földjén, amelyre minden hónapban pénzt költhetünk, köszönhetően a Microsoft szorgosságának, hiszen sosem restek remek játékokkal bővíteni a már így is több száz alkotásra rúgó kínálatot. Nemrég például 2021 két legjobbjával bővült a Game Pass, hamarosan pedig az Activision Blizzard remekeinek örülhetünk majd.

Azonban a Sony játékszolgáltatásának bemutatkozásával heves verseny látszik kerekedni, legalábbis a Microsoft is kezdi felpörgetni a dolgokat. Ezúttal például teljesen ingyen kínál háromhavi Game Pass hozzáférést, igaz nem mindenkinek, és nem csak úgy a két szép szemekért, ugyanis három feltételnek kell egyszerre teljesülnie hozzá.

Az egyik, hogy PC-s játékosnak kell lenned, a második pedig, hogy teljesen új előfizetőnek kell lenned, vagyis kizáró tényező lehet, ha jelenleg az vagy, esetleg régebben voltál. Ez a könnyebbik része a dolognak, a harmadik feltétel ugyanis az, hogy a Microsoft három nagy játékának egyikével: a Halo Infinite-tel (az ingyenes multiplayer is számít), a Forza Horizon 5-tel, vagy az Age of Empires IV-el kellett játszanod, méghozzá a megjelenésük napjától számítva február 28-ig bezárólag bármikor.

Ha mindhárom pipa, akkor teljesen ingyen kapsz 3 havi PC Game Pass előfizetést, természetesen korlátlan hozzáféréssel a kínálat összes tartalmához.

Az ingyenesség igényléséhez ERRE AZ OLDALRA kell ellátogass, de figyelj nagyon, mert a harmadik hónap utolsó napja után megkezdődik a már fizetős szolgáltatás, amiért onnantól kezdve havi 3000 forintot fognak elkérni. Ez egyébként tényleg nevetséges összeg, hiszen mindezért több száz jobbnál jobb játékhoz enged hozzáférni, sőt, az alap Game Pass-os játékokon túl az EA Play kínálata is megnyílik az előfizetők előtt.

Vagyis az ingyenességen innen és túl olyan remekműveket pörgethetünk ki, mint a Guardians of the Galaxy, a Forza Horizon 5, a Life is Strange: True Colors, a Back 4 Blood, az összes Battlefield, az összes Doom, a teljes Age of Empires-sorozat, az eredeti Dungeon Keeper, a Hitman-trilógiát, és még nagyon, nagyon sok mást. 

A Game Pass mellett a Ubisoft is ingyenes időszakot kínál a Ubisoft+-hoz, amely során száznál is több játékkal játszhatunk:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Jól betütükézve vette át a díját Pedro Pascal, amit a The Last of Us-ért kapott

Bódi Dániel "Ez több okból is helytelen. Egy kicsit részeg vagyok. Azt hittem, hogy berúghatok"…

3 óra telt el azóta...

Gyermekpornográfia miatt letartóztatták az egyik legnagyobb anime-producert

Bódi Dániel 2024.02.25. - Gyermekpornográf felvételek készítése és gyermekprostitúció vádjával a tokiói rendőrség Shibuya kerületében…

4 óra telt el azóta...

Ezzel a 21 remek játékkal teljesen ingyen játszhatsz a Steamen

Bódi Dániel 2024.02.25. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…

5 óra telt el azóta...

Régen minden jobb vót! – Hát ez a 10 ezredfordulós kütyü biztosan nem

2022. 09. 30. - A „régen minden jobb volt” csak akkor nem kozmikus csúsztatás, ha…

9 óra telt el azóta...

11 teljesen kamu fotó, amit valódinak hitt a világ

Gábor János 2022. 09. 14. - Szívesen mondanánk, hogy tökélyre fejlesztett mediahack mind, de nem…

10 óra telt el azóta...

Különös, de pont a Terminátor 1 forgatása előtt gyilkolt először embert egy robot

Bódi Dániel 2023.08.24. - Nagyjából az ipari forradalom idején foganhatott meg az emberben a robotoktól…

11 óra telt el azóta...