EA Sports FC

Ismét hibázott az EA – Korábban jöttek a FUT Captains Team 2 legendái!

Úgy látszik, valami idén nagyon nem megy az EA-nek. Egyszerűen nem tud eltelni úgy Promo, hogy valamit ne rontanának el a főhadiszállásukon. Most a FUT Captains esett áldozatául a bakivonatnak.

Forrás: EA

A jelenlegi Promo Team 1 csapatával kapcsolatosan érkezett már több helyről a helyzetjelentés, hogy az elvileg Team 2-ban érkező legendák korábban váltak elérhetővé, mégpedig a Team 1 játékosok között. A beszivárgók név szerint: Cole, Córdoba, Keane és Abedi Pelé.

Mint látjátok, már a nagyobb tartalomgyártók is csak nevetni tudnak az egészen, főleg, hogy így, aki kinyitotta már bármelyiküket, az – az eddigi tapasztalatok alapján – szinte borítékolható, hogy újabb kompenzáció kíséretében kárpótolva lehet. Nyilván, ez csak feltételezés, de az EA-ből szinte már mindent ki lehet nézni. Reméljük, összeszedik magukat a játék véghajrájára, bár már efelől is kétségeink vannak.

Ti kinyitottátok már bármelyiküket?

 

Kiemelt kép: YouTube

 

Ezt olvastad már?

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Az egész Baldur’s Gate 3-at macskaként játszották végig – Ez derült ki

2024.02.07. - Emlékszem 2022-ben milyen nagy siker volt a Stray című játék, amiben egész végig…

7 perc telt el azóta...

Már ingyen kipróbálható a legújabb Final Fantasy játék, a Rebirth

2024.02.07. - Teljesen megértem azokat, akik az utóbbi évek csalódásai miatt már nem vesznek meg…

1 óra telt el azóta...

Olyan PlayStation 5 update készül, amit vagy imádni vagy utálni fogsz

Gábor János 2024.02.07. - A napokban megjelent a PlayStation 5 legújabb frissítése - egyelőre csak…

2 óra telt el azóta...

Hatalmas a kár, hackerek hárommillió okosfogkefét fertőztek meg

2024.02.07. - Gondold el, hogy mosod a fogad reggel azzal az okosfogkefével, amivel amúgy minden…

3 óra telt el azóta...

Nehézsúlyú veteránokkal vág neki a Cyberpunk folytatásának a CDPR

Gábor János 2024.02.07. - A CD Projekt RED bejelentette, hogy több magasan jegyzett szakemberrel bővült…

4 óra telt el azóta...

Hatalmas Counter-Strike 2 frissítés érkezett – Új láda és kés, sok fejlesztés

2024.02.07. - A Counter-Strike 2 számait látva nem meglepő, hogy a Valve bőszen munkálkodott a…

11 óra telt el azóta...