Esports

Csak egy maradhatott – Lezajlott az Unibet Gamer Cup első PUBG versenye

Az Unibet Magyarország idén beszállt a hazai gaming és e-sport vérkeringésébe, ehhez kapcsolódóan pedig egy közösségi versenysorozatot is útjára indítottak, amely az Unibet Gamer Cup nevet viseli. A rendszeres CS:GO kupák mellett most új játék is belép a színtérre, ez pedig nem más, mint a battle royale műfaj királya, a PUBG: BATTLEGROUNDS.

Hatalmas érdeklődéssel indult az első Unibet Gamer Cup PUBG kupa – mutatjuk az eredményeket.

 

Az április 8-án zajló versenyen hatalmas volt az érdeklődés, minden hely betelt, a versenyt párhuzamosan 3 nagyobb csatorna is közvetítette az Unibet Magyarorszag Twitch csatornája mellett. A versenyen a PUBG közösségben ismert nagy nevekből sem volt hiány: az e-sport csapatok közül a HEET és a LvL Up Esport is képviseltette magát, míg a magyar PUBG közösség egyik közkedvelt alakja, FoDa is tiszteletét tette. A jó hangulatért Kodiak és Bengac felelt.

A 32 csapat két szerverre osztva játszott 2 selejtezőkört, ahonnan a két csoportból 8-8 csapat jutott be a 3 fordulós döntőbe. Az 1-3 helyezett az alábbiak szerint alakult:

  1. BREKK (GM_Ace- , TheRealBodorka , Vantii , nn1tro)
  2. HEET (FoDaObs , dnKK , rbbence , TRAPSTARRR)
  3. RATY (hytx_ , Ensnane , Smalloser , lewYje)

Ezúton is gratulálunk a versenyzőknek! Ne felejtsétek el, hogy az Unibet Gamer Cup folytatódik, legközelebb CS:GO verseny indul.

Már tudtok jelentkezni az április 22-én zajló CS:GO kupára a FaceIT oldalán.

DV

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

4 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

8 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

9 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

9 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

10 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

10 óra telt el azóta...