Elon Musk és a befektetők legnagyobb örömére olyan jól fogytak a Teslák 2022 első negyedévében, hogy egyúttal felállították a vállalat három hónapos eladási rekordját. A vállalat közleménye szerint az év első hónapjaiban összesen 310.048 járművet szállítottak le, amivel messze magasan megelőzték a tavalyi azonos időszakot, illetve valamivel javítottak az előző negyedéves eladásokon is.
Mindezt úgy, hogy közben Elon Musk folyamatosan ellátási és gyártási nehézségekről számolt be, de múlt hónapban két napra a shanghaji gyáregységet is be kellett zárnia. Ennek megfelelően a termelés sem abban az ütemben haladt, ahogyan azt eredetileg tervezték.
A Teslák mindentől függetlenül remekül fogytak, amelyekből javarészt a Model 3 és Model Y típusú autókat keresték. Ez a két modell tette ki az eladások mintegy 95%-át, ami összesen 295.324 darabot jelent, míg a Model S és X már kevésbé pörgött, belőlük 14.724 példány talált gazdára.
Ezek a számok 68%-kal túlszárnyalták a 2021 első negyedéves eladásokat, amikor három hónap alatt 180.338 autót gyártottak, és 184.800-et szállítottak. Az év utolsó negyedévére azonban nagyon megtáltosodott a Tesla, amikor már 308.600 elektromos autót tudtak eladni, természetesen változatlanul nehéz körülmények között.
Hamarosan azonban még ennél is jobb eladási mutatók jöhetnek, ugyanis a múlt hónap végén – keményebb csúszást követően – megnyílt a Tesla legújabb Gigafactory-ja Berlin mellett, ahonnan az Európai piacot próbálják meg teljes egészében kiszolgálni. Ide egyébként új munkavállalókat is keresnek, mivel évi 500.000 Tesla legyártását tervezik.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…