Egy új tanulmány szerint az olyan mentális egészségügyi problémák, mint a stressz, az álmatlanság, a kiégés, a szociális fóbia és a szorongás, nagyon elterjedtek a legprofibb gamerek körében.
Valahogy úgy, ahogy a fizikai sportolók körében.
A winchesteri és chichesteri egyetem kutatói szerint az e-sportolók mentális egészségének javítását prioritásként kell kezelni, csakúgy, mint más sportágakban, például a labdarúgásban. A tanulmányban 313 egyetemistát vizsgáltak meg, akik a CS:GO, a Valorant vagy a Rainbow Six Siege versenyszintű játékosai.
A tanulmány során a versenyzésből eredő stressztényezőket vizsgálták, beleértve a csapattársak közötti interakciókat, a személyes és csapattársakkal kapcsolatos aggályokat, valamint a mentális betegségek egyéb jeleit.
„Tanulmányunk fontos hatással van a játékosok egészségére az esportban. Ez a stressz, az alváshiány, a kiégés és a szociális fóbiás szorongás bizonyos aspektusait javíthatja, vagyis az e-sportolók mentális egészségét” – mondta Dr. Matt Smith, a Winchesteri Egyetem sport- és edzéspszichológusa.
Atheshaan Arumuham, a londoni King’s College pszichózistanulmányainak gyakorlója és a tanulmány egyik szerzője azt mondta:
„Az esportolóknak sajátos nehézségekkel kell szembenézniük, amelyek eltérnek a hagyományos sportolókétól. Például ügyes finommotoros koordinációra van szükség, miközben nagy kognitív munkaterheléssel kell szembenézniük, mint a figyelem, az információfeldolgozás és a vizuális-térbeli készségek. Az esportolók számára egyedi stressztényezők vannak jelen.”
Az tehát bebizonyosodott, hogy aki profi esportoló, vagy az akar lenni, előbb vagy utóbb szembe kell nézzen mentális problémákkal. A gond az, hogy ez egy új terület, és bár a gamerek is hasonló nehézségekkel néznek szembe, mint a fizikai sportolók, az esportolók problémáira még nincs kiforrott megoldás.
Ezt nem árt észben tartania annak, aki esportolói babérokra tör.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…