Tech/Tudomány

Közel 5 milliárd forintot oszt szét az Apple a felhasználói között, de nem szívjóságból

Nagyon úgy tűnik, hogy az Apple megsértette a saját általános szolgáltatási feltételeit, amikor néhány évvel ezelőtt jó pár felhasználó adatait ahelyett, hogy a saját iCloud szerverein tárolta volna, inkább egy harmadik fél szolgáltatására továbbította őket.

Erről a felhasználók persze semmit sem tudtak, pedig plusz pénzt is fizettek az almás vállalatnak az extra iCloud-tárhelyekért. Az Apple természetesen váltig állítja, hogy semmi ilyesmi szabálysértés nem történt, de azért a néhány érintett által benyújtott csoportos kereset bíróságra kerülését azért nem várnák meg, ezért peren kívül megállapodtak.

Eszerint minden olyan amerikai felhasználónak, aki 2015. szeptember 16. és 2016. január 31. között bármilyen plusz pénzt fizetett extra giga-tera iCloud-tárhelyért, kártérítést kell fizessenek. Ez az Apple-nek nem kevesebb, mint 14,8 millió dollárt,

vagyis 4,8 milliárd forintot jelent, amelyet mind egy centig a megvezetett felhasználóik között kell szétosztaniuk.

Ez azokat az Apple kütyüket használókra vonatkozik, akik a megnevezett időintervallumban előfizettek a 99 cent/+50GB-os csomagtól a 10 dollár/1TB-os csomagig terjedő extra tárhely szolgáltatásuk bármelyikére. Mivel azonban ez egy amerikai megállapodás, hiába lehetnek akár itt is érintettek a felhasználóik, a világ ezen szegletén senkinek sem jár a kártérítésből. Szomorkodni nincs miért, hiszen valószínűleg sok millió ember érintett, ezért a legtöbben nem kapnak az Apple-től pár dollárnál többet.

via – Mashable

Az Apple egyébként duplán szomorkodhat, mivel úgy tűnik nem fogy annyi iPhone SE 3, amennyit szeretnének eladni:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

1 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

2 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

3 óra telt el azóta...

Igaz ez? – A töltőképernyők állapotjelzője tényleg egy nagy kamu?

Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…

4 óra telt el azóta...

MINDEN, amit tudnod kell az újabb GDDR7-es VRAM-ról

RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…

5 óra telt el azóta...

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

14 óra telt el azóta...