Múlt héten érkezett meg a Rainbow Six Siege legújabb szezonja, a Y7S1 – Demon Veil az éles szerverekre. A fejlesztők eredetileg március 8-ára tervezték a kiadást, de úgy tűnik, hogy időközben porszem csúszott a gépezetbe. A február közepén tartott Six Invitational 2022 versenyen a Ubisoft szakemberei felfedtek már pár előzetes információt a teljes évre vonatkozóan, így tudhattuk, hogy még ebben a szezonban érkeznie kell egy új kompetitív pályának.
Bemutatkozott Emerald Plains, kedden már ki is próbálhatjuk!
A Rainbow Six Siege hivatalos Twitter fiókján hétfő délután élesedett egy bejegyzés, melyben 2 percnyi videóanyagot kaptunk az újdonságról. A fejlesztők direkt kihangsúlyozták, hogy „Pre-Alpha” felvételekről beszélhetünk, így könnyen lehet, hogy a keddi Test Server startkor is belefuthatunk néhány változtatásba.
Az Emerald Plains gyakorlatilag egy country klub, mely egy impozáns kastélyban kapott helyett. A támadók az épületen kívül spawnolnak majd, több módon juthatnak be a kastélyba és a különböző termekbe. A fejlesztők nem véletlenül teszteltetik már most a mapot, hiszen rengeteg bugra, glitchre számítanak az első hetekben, melyeket a felhasználói visszajelzések után hamar javíthatnak. Az Emerald Plains várhatóan magyar idő szerint kedden, kora délután érkezhet meg a tesztszerverre.
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…
Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…
RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…