Bizonyára minden magyar ismerte és szerette a Coub videómegosztó oldalt, ahol rövid, de annál frappánsabb és viccesebb videókat lehetett megosztani. Több tartalomgyártó építette fel kezdetben a profilját arra, hogy Coub-reakciós videókat készített. Ezen felül a rajongók is kiélhették magukat, hiszen kedvenc videósukról, streamerükről készíthettek rövid poénokat, mi sokszor még a tartalomgyártókhoz is eljutott.
Azonban a Coub.com április 1-jén hivatalosan is megszűnik.
Addig persze az oldal rendesen működik, ám már most arra figyelmeztetnek, hogy ideje lementeni a korábban feltöltött videókat.
A Coub szolgáltatás bezárását az oldal tulajdonosa, a Komitet kezdeményezte. A videómegosztó oldal pontosan tíz éve indult, 2012 áprilisában. A Coubot Anton és Igor Gladkoborodov, valamint Mihail Tabunov készítette, céljuk pedig egy olyan oldal volt, ahová rövid, de végtelenített videókat lehet feltölteni.
2020 elején azonban elfogyott a forrás a fejlesztésre, így a Komitet megvásárolta. Néhány hónappal később a cég egyik társalapítója, Vlad Ciplukhin bejelentette, hogy szándékában áll eladni a Coubot, mivel a szolgáltatás nem illett bele a fejlesztési stratégiájába. Online források szerint 2021 decemberében az oldal körülbelül havi 3 millió felhasználóval számolt. Valószínűleg ez a szám nem győzte meg a Komitetet arról, hogy érdemes lenne fenntartani az oldalt.
Valamiért a magyarok körében igen népszerű volt a Coub, sőt különös mém-platformmá alakult. A Coub videók mindig viccesek, frappánsak voltak, olyannyira, hogy több tartalomgyártó készített Coub-reakciós, illetve elemző videókat. Talán sosem fogjuk elfelejteni Zsozeatya Coub videóit, melyeken annyit nevettünk.
És persze ne feledjük az, amikor a TheVR Nessaj Coub videójára reagál.
Te miért szeretted a Coubot?
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…