A chiphiány a mobiltelefonos piacot sem kímélte 2021-ben, ám az óriáscégek így is szó szerint lapátolhatták az eladások után származó bevételeiket. A legtöbb gyártó szinte minden hónapban jelentkezett valamilyen újdonsággal, egyedül az Apple pedig maradt a szokásos szeptemberi-októberi bemutatásnál. A Counterpoint Research munkatársai pár nappal ezelőtt publikáltak egy listát, melyben 2021 legtöbbet értékesített telefonjait olvashatjuk le, konkrét típusokra lebontva.
Nézzük is, hogy mely telefonokból sikerült a legtöbbet eladni!
Bizony, az első 5 helyezett modell az Apple gyártósorairól gurult le, de a 8. és 9. helyen is egy-egy iPhone modell köszönt vissza ránk. Az iPhone 13 annak ellenére csípte el a virtuális dobogó alsó fokát, hogy csak ősszel érkezett meg az áruházak polcaira. A százalékokos adatokat a Phone Arena át is ültette konkrét darabszámokra, hogy könnyebben értelmezhessük:
A Samsung és a Xiaomi is felkerült a listára, ám nem feltétlenül úgy, ahogy ők szerették volna. A Xiaomi Redmi 9 és 9A, illetve az A12 is belépő szintű modell, messze nem a prémium kategória. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról a tényről, hogy az Apple-ön kívül az összes nevesebb gyártó szélesebb termékpalettával rendelkezik, jobban eloszlatva így az egyes eladásokat.
Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…
2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…