Tech/Tudomány

160 Intel CPU-t erősített magára, így próbált átjutni a határon

Az utóbbi időben az egyre fokozódó chiphiány miatt egyre nehezebb processzorhoz jutni (legalábbis a jól megszokott áron) ezen a bolygón, bármilyen generációról is beszélünk. Így aztán nem meglepő, hogy egyre gyakoribb a csempészet, és az illegális eladás, sőt még a hamisítás is.

Nemrég egy férfi 160 Intel CPU-t próbált átvinni a határon – sikertelenül.

A kínai vámtisztek arra lettek figyelmesek, hogy egy férfinak igen furcsa a járása, ezért kapta aztán a Walking Man becenevet a neten. Mivel furcsán járt, a vámtisztek félrehívták és átkutatták. Kiderült, hogy számos 11. és 12. generációs Intel CPU, sőt összecsukható telefon is van nála – írja a TweakTown.

Miután átkutatták, kiderült, hogy a 160 processzor és a 16 telefon a vádlijára, a derekára, és a hasa belső oldalára volt felragasztva, szigszalaggal. A férfi így próbálta a processzorokat és a telefonokat átcsempészni a határon. Különös, hogy a fémdetektorig el sem jutott, már a járása lebuktatta. A férfi ellen eljárás indult.

Egyébként még hivatalos cég is megkísérli becsapni a vámosokat:

 

DV

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

4 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

6 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

7 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

7 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

7 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

7 óra telt el azóta...