Az elmúlt héten a Fortnite v20.00-as frissítése megérkezett a Staging szerverekre. Általában ez azt jelenti, hogy következő héten, de legkésőbb 10 napon belül már a felhasználók is megkaphatják az éles kliensen ezt a verziót. Ezúttal nem egy egyszerű frissítésről, hanem a Season 2 elstartoltatásáról is beszélünk, így a játékosok ki voltak már éhezve egy hivatalos megerősítésre is.
Nem is kellett sokat várnunk, megérkezett az in-game üzenet!
Kedden délután a fejlesztőcsapat élesítette a szezon előtti napokban szokásos figyelmeztetést. Arra bíztatják a játékosokat, hogy az esetlegesen elmaradt küldetéseket, feladatokat pótolják mihamarabb, hiszen hamarosan a végéhez közeledik a Battle Pass. Nem lepődnénk meg, ha 24 órán belül a konkrét teaser képek, videók is felbukkannának a közösségi felületeken.
A szezonstart pontos időpontja ismeretlen, ám a legtöbben jellen pillanatban vasárnap délelőttre tennék le a voksukat. Március 19-én este még zajlik a konzolos kupák utolsó fordulója, merész döntés lenne közben egy szezonváltás. A hivatalos időpont kihirdetésééig érdemes március 20., délelőtt 10 órával kalkulálnunk a korábbi évek tapasztalatai alapján.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…