Megmondom őszintén, régóta várok egy olyan operátorra, aki befoltozza azokat a lyukakat, melyeket az ellenfél ütött a falon. A Rainbow Six: Siege 7. évének első szezonjában végre megérkezik Azami, akinek kütyüje erre képes. De talán észrevetted, hogy Azami eszköze, a Kiba Barrier sokban hasonlít az Assassin’s Creed hidden blade fegyveréhez. Ez nem véletlen.
Azamit ugyanis eredetileg az Assasins’s Creed ihlette.
A Kiba Barrier ugyanis olyan, mint egy kés, amelyet Azami annak hüvelyéből vesz elő, majd eldobja azt. Ám úgy tűnik, hogy az animációt részben a Ubisoft Assassin’s Creed játékainak ikonikus rejtett pengéje ihlette. Ezt a Siege kreatív igazgatója, Alex Karpazis is megerősítette.
„Eredetileg nem volt tervben, hogy a karakter Japánból származik majd, ezért egy korai verzióban az eszköz inkább egy pillangókéshez hasonlított. Aztán nagyjából úgy működött, mint most a Kiba Barrier. Volt néhány fejlesztő, aki korábban az Assassin’s Creeden dolgozott, és a hidden blade működését is ismerték. Tehát már eleve megvolt a tudásunk ehhez.”
Végül Azami japán kunai stílusú pengét kapott.
„Azt szerettük volna, hogy az eszköz illeszkedjen a karakterhez és eredetéhez. Nagyon szórakoztató volt ezt a Siege világába hozni” – tette hozzá.
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…
Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…
RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…