Hiába lett 2021 egyik legjobb játéka a Galaxis Őrzői, a játékosokat nagyon nehezen, de inkább egyáltalán nem tudta meggyőzni a Bosszúállókkal nem sokkal korábban alaposan befürdött Square Enix. Nem is nagyon fizetett be senki, amit aztán a kiadó – a kritikai siker ellenére, érthető módon nettó bukásként könyvelt el.
Nos, a bukásnak legalább egy pozitív aspektusa van, mégpedig, hogy a friss, októberi megjelenése ellenére hamarosan bekerül a legnagyobb videojáték-tékába, a Game Pass kínálatába. Minderre pedig nem is kell olyan sokat várni, a Microsoft ugyanis nem lacafacázik:
A Game Pass-nak pedig van egy rendkívüli előnye: az első hónap mindösszesen 300 forintba kerül az újabb előfizetőknek. Persze így-úgy lehet trükközni a regisztrációval, bár én már csak azért sem javaslom, mert ár-érték arányban messze az egyik legjobb opció a játékra, mint jelenleg bármi.
A Game Pass Ultimate alapárát ugyanis 4190 forintban állapították meg, amiért cserébe végigjátszhatjuk a komplett Hitman-trilógiát, a Halo Infinite-et, a Forza Horizon 5-öt, közel az összes EA és a Bethesda jegyezte játékot, a Mortal Kombat 11-et és még nagyon-nagyon sok mást. Ha pedig minden a tervek szerint alakul, akkor hamarosan az Activision Blizzard címei is hiánytalanul be fognak kerülni.
A Galaxis Őrzőinek margóján érdemes még kitérni a Microsoft Fligt Simulatorra is, amely a bejelentéssel egy időben bekerült a felhő-alapú játékok közé, ami azt jelenti, hogy Ultimate tagsággal a zsebünkben már Xbox One-ról is körberepkedhetjük a valós időben modellezett Földet.
via – Xbox
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…