Február 25-én küldte ki a Valve a Steam Deck rendeléssel kapcsolatos emaileket az első körös, foglalót fizető felhasználóknak, akik napokon belül kézhez is kaphatják majd a handheld számítógépet. A közösségi oldalakon meg is jelentek a teljeskörű tesztek, hiszen a starttal együtt ezekről is lekerült az embargó. Úgy tűnik a Valve marketingcsapata egy további fegyvert is bevetett annak érdekében, hogy nagyobb hype-ot generáljon a közösségben.
Maga Gabe ‘Gaben’ Newell vitt ki aláírt példányokat pár szerencsés vásárlónak!
Vasárnap hajnalban került fel több bejegyzés a hivatalos SteamDeck subredditre, melyben néhány felhasználó azt állította, hogy a Valve ikonikus vezetőjétől vehették át a megrendelt készüléket. Sőt, olyanok is voltak, akik vásárlás nélkül is kaptak ingyen Steam Decket, mert észrevették a szomszédban ténykedő, kamerákkal is felvértezett csapatot.
Sokan nem akarták elhinni a fenti történeteket, de szerencsére a modern, kamerával felszerelt csengőknek hála valakinek sikerült képet is készíteni az éppen becsengetni készülő, Steam Deck merchben virító Gabenről. Hatalmas a kereslet a Steam Deckre, az első órából kiesett megrendelők körülbelül április végére, május elejére várhatják csak, hogy megkapják a jó hírrel szolgáló emailt. Az első tesztek alapján meglepően jól sikerült konstrukcióról beszélhetünk, a legtöbb jelenlegi probléma forrása szoftveres, melyet bármikor kijavíthatnak a fejlesztők egy-egy Steam OS frissítés formájában.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…