Mivel a ritkább Pokémon-kártyák sokszor egészen elképesztő összegekért cserélnek gazdát, talán nem túlzok túlontúl nagyot ha azt mondom, hogy a Pokémon a modern arany. Sőt, az utóbbi időben már nemcsak az értéke, hanem az egyre megszaporodó csalásos-lopásos-rablásos esetek miatt is kezdi beérni a sárga nemesfémet.
Most például a minnesotai Forest Lake-ben történt egy érdekes eset, amikor betörtek a helyi családi vállalkozásként működő Punch Out Gaming üzletébe, ahol tucatjaival tartottak ritka, úgy pedig kifejezetten értékes Poké-kártyákat. Persze, ahol ilyen nagy értékű ereklyéket tartanak, ott kell legyen egy biztonsági rendszer is, a dolog érdekessége azonban az, hogy az egy pillanatra sem jelzett be.
A rabló ugyanis február 10-én bejutott a geek-bolt melletti üresen álló üzlethelyiségbe, majd nemes egyszerűséggel áttörte a gipszkartonfalat. Ezután a férfi célzottan a Pokémonos cuccokra rajtolt rá, és két óra alatt két raktárhelyiséget pucolt ki a lyukon keresztül.
A tolvaj dolga azonban nem lesz egyszerű, ha meg akar szabadulni az értékes zsákmánytól, ugyanis a Kotaku szerint a Pokémonos közösségek szinte egyként fogtak össze, és megígérték, hogy figyelni fogják az online felületeket és próbálják levadászni az eltűnt kártyákat, hátha ezzel kézre tudják keríteni a tettest.
Hogy előkerülnek-e, azt nehéz lenne megmondani, a 8 éve működő bolt viszont nagy bajba került, az eltűnt tárgyakat ugyanis sehonnan sem tudja pótolni, az értéküket pedig a biztosítás – még megközelítőleg sem – fedezi.
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…
Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…