A Google Street View számos érdekességet és titkot rejt, amelyek egészen széles skálán helyezkedhetnek valahol a vicces és a kifejezetten ijesztő között.
Erről egyébként mi magyarok is tudnánk mit mesélni, hiszen sokszor hozzájárultunk már az internet népének megnevettetéséhez néhány remek pillanatban elkapott képpel, olyan azonban már jelentősen kevesebbszer fordult elő, hogy egy hazai utcaképtől libabőrösek legyünk. A legfrissebb felfedezéstől viszont sokak hátán fog felállni a szőr:
A 3. kerületi Rozgonyi Piroska utcában áll egy ház, aminek életét kisebb-nagyobb kihagyásokkal nagyjából 2009 óta követhetjük nyomon a Google térképes nézetében. Ez alatt a cirka 13 év alatt nem sokat változott, egyes helyi szerint a 7. számot testén viselő épület akár 100 éves is lehet már, bár látszólag nem lehet több pár 10 évnél.
Ha azonban a Google utcaképén valaki rákeres a házra, akkor a legfrissebb felvételeken egy egészen furcsa alakot láthat az egyik ablakban állni: egy szellemnek kinéző múlt századbeli ruhát viselő férfi pislog az utcai felvételeket készítő autóra. Azt persze nem tudjuk, hogy tényleg egy szellemről, és nem csak egy kivételesen remekre sikeredett tréfáról van-e szó, mindenesetre jelenleg nincsen egyértelmű magyarázat az ablakban álló alakra.
A Google utcaképein egyébként egyészen sokszor találnak hasonló furcsaságokat. Többször rögzített például balesetet, városi utcákon kóborló vadállatokat, részegen elterülő embereket, és számos megmagyarázhatatlan dolgot is (aknából előbukó figurák, útszélen imádkozó hívők, tucatjával fűre parkoltatott porszívót stb.), melyeket egy Jon Rafman nevű művész gyűjt folyamatosan egy gyönyörű csokorba.
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…
2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…
2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…
2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…