2022. február 11-én 83 éves korában végső álomba szenderült a magyar programozás egyik első női alakja, Sántáné Tóth Edit – írta meg a szomorú gyászhírt a HWSW szakportál.
A programozás magasan elismert alakja leginkább a mesterséges intelligencia kutatás szakértőjeként ismeretes, aki több szakmai könyvet és tanulmányt jegyzett a színes karrierje során. Emellett rendszeresen tanította a magyar programozó palántákat az ELTE-n, a Dunaújvárosi Főiskolán, az Óbudai Egyetemen és elődintézményeiben.
Tóth Edit az első női programozók egyikeként az egyetemi évei alatt előbb „krétaprogramozással” tanult, vagyis úgy sajátította el a programozás akkori csínját-bínját, hogy fejben, papíron és/vagy a táblán „futtatták” a programokat. A diplomája megszerzése után szinte rögtön az MTA Kibernetikai Kutatócsoportban (KKCS), utódnevén MTA Számítástechnikai Központban helyezkedett el, ahol az első hazai építésű számítógép, az M-3-on dolgozhatott.
Nyugodjék békében.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…