A Call of Duty és az Attack on Titan előző kollaborációja nem igazán nyerte el a rajongók tetszését, úgy gondolták, hogy többet is ki lehetett volna hozni a Captain Levi skinből. Aztán később beindult a szokásos gépezet, hamar kiderült, hogy a jövőben érkezhet egy második kör is, immár egy fokkal kellemesebb skin társaságában. Január közepe óta nem került napvilágra új információ, egészen a csütörtök esti Vanguard frisstésig.
Az új fájlokat megvizsgálva hamar kiderült, hogy a Season 2 során megérkezik az Armored Titan névre hallgató skin is!
Úgy tűnik a fejlesztők jó döntést hoztak, hiszen mind a rajongók, mind pedig a nevesebb tartalomgyártók azonnal tetszésüket fejezték ki a CharlieINTEL tweetje alatt. Az Operator skin mellett egy elég betegen kinéző fegyver Blueprintet is biztosan kapunk, ahogy az is szinte 100%, hogy az elkövetkezendő napokban a körítés (Charm és egyéb kiegészítők) is napvilágra kerül majd, könnyen lehet, hogy a Warzone S2 frissítésével együtt.
Az árról egyelőre nincs információ, a fejlesztők általában 2400 CP-ért szokták árulni az ilyen jellegű kozmetikai tartalmakat a játék in-game boltjában. A visszaszámlálás már elkezdődött, alig 72 órán belül élvezhetjük is a Season 2 újdonságait.
Update – Péntek hajnalban fel is bukkant Bundle teljes tartalma:
2024.02.08. - A Warzone legutóbbi frissítése február 7-én debütált. A csomag ezúttal kifejezetten hatalmasra sikerült,…
2024.02.08. - A Microsoft tavalyi bírósági győzelmét követően - amely ellen az Amerikai Szövetségi Kereskedelmi…
Gábor János 2024.02.08. - Tényleg ámulatba ejtően jó ajánlatok érkeztek a Bethesda játékaira a Steamen,…
2024.02.08. - Tudjátok, most van ez az Apple Vision Pro őrület, ami nem mellesleg már…
Az elmúlt években hatalmas grafikai fejlődésen mentek keresztül a videojátékok. 4K felbontás, Ray Tracing, új…
2023.02.08. - Nincs is annál kellemetlenebb érzés, mint amikor használjuk szeretett gépünket, ám az napról…