Jövő héten érkezik a többször is csúsztatott Warzone és Vanguard második szezonja, mely rengeteg tartalommal bővíti a játék amúgy sem túl szerény repertoárját. Január utolsó hetében egy azóta már törölt imgur albumban felbukkant pár állítólagos Season 2 kép, ám akkor ezek forrását senki sem tudta megerősíteni.
„Hibázott” a PlayStation Store, kiszivárgott a frissítés mérete és a borító!
A Sony konzolok adatbázisába hétfő hajnalban töltötték fel a fejlesztők a fájlokat, így azonban órákon belül kiszivárgott a teljesen hivatalosnak tekinthető borítókép. A frissítés mérete PlayStation-ön 10 GB lesz, de a végleges kiadásig ez még változhat, volt már rá példa.
Anna és Gustavo párosának hála Operatorokkal is bővül majd a játék, de új fegyvereknek sem leszünk híján. A kommentek alapján az alábbi újdonságokat sikerült beazonosítani, megtalálni:
Természetesen a Season 2 február 14-én esedékes érkezéséig érdemes megfelelő körültekintéssel kezelni a fenti szivárgást, de az elmúlt leakek is rendre igaznak bizonyultak a korábbi szezonokkal kapcsolatban. Remélhetőleg a héten még kapunk egy bugfixeket tartalmazó update-et is, hogy garantáltan jó körülmények között vethessük be magunkat az újdonságokba.
Update:
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…