Tech/Tudomány

Na ez para: Egy fanatikus nő hónapok óta gyilkossággal fenyegeti az Apple elnökét

Az Apple beperelt egy nőt, amiért az hónapokon, éveken keresztül megszállottan üldözte a vállalat első emberét, Tim Cookot – írta meg a New York Times. Az ügy komolyságát mi sem jelzi jobban, mint hogy a bírósági dokumentumokat még „csak” a múlt héten nyújtották be, de állítólag már most távolságtartási végzést adtak ki a nő ellen.

A nő a vádirat szerint szinte minden létező felületen üldözte Cookot: megállás nélkül leveleket küldözgetett a privát email címére, üzenetekkel zaklatta a közösségi médiában, de többször előfordult, hogy követte az Apple igazgatóját, akinek volt, hogy a Palo Alto-i lakása küszöbén bukkant fel.

A 45 éves nő üzenetei nagy részében fenyegető dolgokat írt Cooknak, és többször is utalt rá, hogy meg fogja őt ölni. Emellett azt is állította, hogy az ikergyermekei vér szerinti apja Tim Cook, akivel romantikus és szexuális kapcsolatban állnak. Továbbá számos hamis céget is létrehozott szexuális töltetű nevekkel, melyek mindegyikében valahogy Cookot nevezte meg ügyvezetőnek.

Az Apple szerint a helyzet 2020. végén kezdett még jobban elfajulni, amikor gyilkos szöveggel ellátott képet küldött a Cooknak, amelyen egy fegyvert tartott. Ezután bukkant fel először a vállalat vezetőjének otthonánál is, ahová a biztonsági őrök miatt már nem tudod bejutni, majd miután ismét megpróbált betörni a rendőrök fogták el, de lőfegyvert nem találtak nála.

A megszállott fenyegető üzengetés viszont ezután sem maradt abba, ezért az Apple joggal feltételezte, hogy ismételten megkísérel majd betörni a CEO otthonába. Emiatt pedig most a bíróság segítségét kérik, ami az ügy rendezéséig távolságtartási végzést adott a fanatikus ellen.

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

SIESS! – Gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékra csaphatsz le ingyen

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

23 perc telt el azóta...

Zene füleinknek! – Külön Gitárkontroller érkezik a Fortnite Festivalhoz

2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…

37 perc telt el azóta...

Kiszivárgott: ennyire dögerős chip kerülhet az iPhone 16-ba

Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…

3 óra telt el azóta...

Para és INGYENES – Már tölthető az új Silent Hill játék PlayStation 5-re

2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…

4 óra telt el azóta...

Arat a TikTok, jön fel az streaming – ezeket az appokat zabálják a gyerekek

Gábor János 2024.02.01. - Mintegy 400 ezer család és iskola bevonásával készített nemzetközi kutatást a…

4 óra telt el azóta...

Idén is jön Sonic, de a Metro VR is ütni fog – Ezt tartogatta a State of Play

2024.01.31. - Január második felében egyre több pletyka keringett arról, hogy a hónap utolsó napján…

14 óra telt el azóta...