Call of Duty

Íme Swagg konzolos élménye – Egy átlagos Warzone játékos bőrébe bújt

Tagadhatatlan, hogy a Warzone az utóbbi időben eléggé rossz állapotban van. Az Activision még bocsánatot is kért a széleskörű problémák miatt. Sőt a fejlesztők késleltették az új szezont, hogy megpróbálják kijavítani a játékot sújtó bugok sorait.

Bár sok probléma PC-n is mutatkozik, a konzolos játékosok számára kétségtelenül rosszabb a helyzet. Miután hallotta a PlayStation és Xbox játékosok felháborodását, mivel sokan „játszhatatlannak” bélyegzik a címet jelenlegi formájában, Swagg úgy döntött, hogy saját bőrén is tapasztalni szeretné a játékosok panaszait.

 

Az Xboxon a Calderába ugorva alig néhány másodperc kellett ahhoz, hogy a Warzone streamer észrevegye a kirívó különbségeket. Swagg „szóhoz sem jutott”, és azt állította, hogy „ég és föld” a szokásos PC-s élményétől. – persze az ő PC-je többe kerül, mint egy átlagos ember autója.

„A világ a PC és az Xbox között annyira más” – mondta Swagg az első ugrása során. Mielőtt belekerült volna a lövöldözésbe, a legnyilvánvalóbb különbség azonnal szembetűnő volt. „A grafika elcseszettül néz ki” – kiáltotta.

Ám a problémák tovább halmozódtak

A korlátozott FOV, a limitált képkockasebesség, a rosszabb draw distance és a rossz minőségű textúrák miatt Swagg nem tudott túllépni azon, hogy mennyire „romlott” az Xbox-élmény. „Minden más a konzolon. Ezt egyszerűen nem érzem optimalizáltnak.”

Bár én még PC-n sem érzem optimalizáltnak a játékot, pedig nem egy 8 éves gépen játszok, mint Swag az Xbox-szal.

A látványon kívül a kulcsfontosságú játékmenetbeli különbségek is megdöbbentették. A fegyverek érzetétől kezdve a sajátos recoilig.

Úgy érezte magát, mint „egy bot” az Xboxon.

„Ez nehéz” – magyarázta egy újabb vesztes meccs után. Eltartott egy ideig, amíg megtalálta a ritmust, és végül Swagg megszerezte első Warzone-győzelmét Xboxon. De még így sem volt éppen az öröm pillanata.

„Írnom kell az egyik fejlesztőnek, és csak arról kell beszélnem, hogy milyen a konzol kinézete” – viccelődött a stream vége felé. „Ez egyszerűen rossz. Tényleg rosszul érzem magam. Fájt a szemem.”

Annak ellenére, hogy csak néhány kört játszott, Swagg nyilvánvalóan nem volt túlságosan lelkes. Nem valószínű, hogy a közeljövőben is látjuk őt újra belevetni magát a konzolos Warzone-ba.

Bár lehet, hogy a fejlesztők már dolgoznak is az ügyön?

DV

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

7 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

7 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

7 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

9 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

10 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

11 óra telt el azóta...