Egyre nagyobb a baj az Activision-Blizzard háza táján.

Azt hiszem senki nem lepődik meg azon, ha kijelentjük, hogy a Warzone elmúlt 3-4 hete a játék egyik legrosszabb időszaka volt. A fejlesztők december közepén, a Season 1 kiadása után nem sokkal elmentek a jól megérdemelt szabadságukra, kis túlzással teljesen magára hagyva a Warzone és Vanguard játékokat. Január első hetétől ismét érkeznek frissítések, de még mindig rengeteg dolga lesz a Raven és Sledgehammer munkatársainak.

Az egyik fejlesztő meg is szólalt, az Activisiont hibáztatja a játékok jelenlegi állapotáért!

 

Az Activision pár napja levelet intézett a Warzone és Vanguard játékosokhoz és ismertette azt is, hogy milyen javítások érkeznek a nem túl távoli jövőben. Kate Anderson, az Activision QA csapatának tagja szomorú sorokkal kommentálta a Call of Duty fiók üzenetét. Felemlegette a decemberben kirúgott / azóta is sztrájkoló tesztelőket, majd az Activision kommunikációját kezdte el kritizálni.

Elmondása alapján az Activision felelős a jelenlegi állapotokért, nem kommunikálnak megfelelően a tesztelőkkel és képtelenek felelősen vezetni a céget. Ez alapján kijelenthetjük, hogy valóban valami nincs rendben az óriáscég berkein belül, melyek kihatnak a játékokra is. Remélhetőleg hamar orvosolják ezeket a hiányosságokat, problémákat, hogy javulhasson a Warzone és Vanguard állapota.

“Borzalmas élmény” – Dr. Disrespect a Warzone Solo átdolgozását követeli

https://leet.hu/samsung/

blank
4 490 Ft 3 990 Ft -11%

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

Jurassic Park Jegyzetfüzet A5 (NBA5JP01)4990Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)6990Kosárba

Harry Potter Dobby Kulcstartó (KEYHP49)2990Kosárba

Harry Potter Griffendél bögre2990Kosárba

Jurassic Park logó hangulatvilágítás9990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Game Of Thrones Targaryen Korsó (MUGSTGT04)6990Kosárba

Game of Thrones Stark Kulcstartó (5055453461408)1990Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Game Of Thrones Westeros Korsó (MUGSTGT09)6990Kosárba

Gyűrűk Ura Korsó (MUGTDLOTR01)9990Kosárba

Super Mario Piranha asztali lámpa14990Kosárba

Marvel Latte Bögre (MUGLMV07)5990Kosárba

Game Of Thrones Stark Sörnyitó Kulcstartó (BOTOGT01)3990Kosárba

Jurassic Park T-Rex Sörnyitó Kulcstartó (KEYJP01)3990Kosárba

Harry Potter Üst Bögre (MUGCHP01)5990Kosárba

6 990 Ft 5 490 Ft -21%

Jurassic Park dombornyomott bögre

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Yenkee YGC 100RD Sabotage Gamer Szék + Ajándék Yenkee Sabotage 7.1 Fejhallgató

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100RD Sabotage   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Az akció ideje alatt minden YGC 100RD Gamer szék rendelés mellé ajándék Sabotage 7.1-es fejhallgatót adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Yenkee YGC 100YW Hornet Gamer Szék + Ajándék Hornet fejhallgatóval

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100YW Hornet   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Minden YGC 100YL Gamer szék rendelés mellé, Yenkee Hornet fejhallgató adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Kacsolódó cikkek

×
blank