Tech/Tudomány

Az Európai Unió teljes területén betiltanák a Bitcoin bányászatának módszerét

A világ egyre több országában gondolják elkerülhetetlennek a kriptovaluták bányászatának korlátozását, legalábbis azt a formáját, amely manapság a legelterjedtebb.

Ennek oka nagyon egyszerű: a két vezető kriptopénz, a Bitcoin és az Ether bányászata rendkívül energiaigényes folyamat, ami komplett országok áramfogyasztásával és károsanyag-kibocsátásával vetekszik. Ez pedig a bányászati folyamatok bonyolultságával arányos mértékben fog nőni, legalábbis, ha nem állnak át időben egy másik, drasztikusan alacsonyabb energiaéhségű módszerre.

Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság alelnöke, Erik Thedéen emiatt is javasolja most azt, hogy az egész Európai Unió területén tiltsák be a ‘proof-of-work’ bányászati módszert.

Ezzel a módszerrel bányásszák ugyanis a BTC-t és az ETH-t, és ezt teszik meg a legnagyobb felelősének a kriptovaluta-bányászat roppant energiaéhségének. Thedéen a Financial Times-nak adott interjúban azt is kifejtette, hogy nem kifejezetten a bányászati tevékenységeket tiltanák be, csupán ösztönöznék a hálózatot egy másik bányászati forma meghonosítására. A szakember erre egy konkrét javaslatot is tett: szerinte ezzel párhuzamosan a ‘proof of stake’ módszerre kellene átállniuk.

Thedéen szerint a bitcoin – és általában véve a kriptovaluták – veszélyeztethetik az EU esélyeit arra, hogy teljesítse azt az éghajlati célt, hogy az évtized végére legalább 55%-kal csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást. És valóban: a megújuló energiaforrásból dolgozó kriptobányászok a PoW módszer mellett idővel csak vulkanikus-geotermikus, vagy atomenergiával lenne tarthatnák a munkát, ami egyik esetben leszűkítené a területet, a másikban pedig teljesen életszerűtlen és veszélyes lenne, amit egyetlen felelős állam nem engedélyezne.

Mindemellett érdemes megjegyezni, hogy az EU ezzel a tiltással nem veszélyeztet sokat, ugyanis a Cambridge Center for Alternative Finance adatai szerint Németország, Franciaország, Svájc és Olaszország együttesen a világ bitcoin-bányászatának kevesebb mint 5%-át teszi ki, szemben az USA-val, ahol a kriptobányászat 35,4%-a zajlik.

Ezért pedig az is könnyen meglehet, hogy nem került előterjesztésre Erik Thedéen javaslata, főleg, ha addig az érintett kriptovaluták maguktól módszert váltanak. Emellett az EU tagállamai akár önállóan is dönthetnek a korlátozásról, legutóbb például Koszovóban tiltották meg a kriptovaluta-bányászatot.

via – Gizmondo | Borítókép: Euronews

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Itt ez az ultrarealisztikus horrorjáték, aminek a demóján is összefosod magad

Bódi Dániel 2023.08.03. - "Figyelem! Ez a játék nagyfokú pszichológiai terrorral és ijesztgetéssel jár, szívbetegeknek…

48 perc telt el azóta...

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

19 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

20 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

20 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

22 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

23 óra telt el azóta...