Tech/Tudomány

Exkluzív CPU-t kaphatnak a kínaiak? – Ezt tudja a titokzatos Intel processzor

Az Intel az Alder Lake processzorok első adagját novemberben adta ki. Ekkor igazi nagyágyúk érkeztek az i9-12900K, i7-12700K és i5-12600K egységek személyében, melyhez csak a jól felszerelt, de drága Z690 alaplapok voltak elérhetőek. Mindez megváltozott január elején, amikor a CES keretein belül leleplezte az Intel a széria többi darabját is, az olcsóbb H670 és B660 lapok társaságában. Ha valaki figyelmesen végig nézte a teljes listát, akkor egy különös processzorra lehetett figyelmes, mely kizárólag Kínában érhető el.

Ez pedig nem más, mint az i5-12490F!

Gyári selejt újrahasznosítva?

A processzor létezésének pontos megértéséhez picit jobban meg kell ismerkednünk a 12. generációs chipekkel, de szerencsére a fenti ábrának köszönhetően ezt hamar megtehetjük. Az Intel kétfajta chippel gyártja az Alder Lake processzorokat, az egyik C0, a másik H0 névre hallgat. A C0 kivitel 8 erős és 8 gyenge fizikai magot tartalmaz, a H0 pedig 6 erős magot. A C0 legkiválóbb darabjai az i9-12900K-kba kerülnek, míg a kicsit hibás darabok egyre lejjebb, természetesen a rosszul működő magokat, vagy épp az iGPU-t letiltva.

Az i5-12600K(F) alatt papíron csak H0 darabokkal találkozhatunk, az i5-12600-ba kerülnek a legjobban sikerült chipek, míg az i3-asok kapják a leggyengébbeket. Itt kezd a dolog érdekessé válni.

A Kínában felbukkant i5-12490F-et felnyitva hamar kiderült, hogy ez bizony a 8+8-as alapkivitelű C0 chipre épült, nem pedig a H0-ra. A használható fizikai magok száma továbbra is 6 maradt, az i5-12500-hoz képest kicsit szerényebb órajelekkel is operál, ám az L3 gyorsítótára 18 MB helyett 20 MB, csakúgy, mint az 12600K-nál.

Kiváló taktika az Intel részéről, hiszen így a nagyon hibás C0 chipeket is el lehet adni, a maximumra húzva a profitot. Azon sem lepődnénk meg, ha később európai régióba is beszivárogna a processzor, hiszen annak idején a Ryzen 3500X is Kínában kezdte meg pályafutását, ám később hazánkban is megvásárolható volt.

Arpi

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

2 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

2 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

2 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

3 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

3 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

4 óra telt el azóta...