Tech/Tudomány

Lekapcsolták az internetet Kazahsztánban, amitől úgy bezuhant a Bitcoin, hogy nézni is fáj

Az elmúlt napokban Kazahsztánban kemény, többször emberéletekbe kerülő tüntetések zajlanak, köszönhetően a benzin, illetve a kereskedelmi termékek egyre emelkedő árának. Több ezren vonultak ki az utcára a kazah kormánnyal szemben, a polgárok azonban nem pont a békés protezsálás mellett tették le a voksukat, így sajnos hamar elharapódzott a helyzet.

A kazah vezetés ezért úgy döntött, hogy a tüntetők kommunikációját megnehezítve teljesen lekapcsolják az országban az internetet. A leállás mindent érintett: a mobil és az otthoni szolgáltatásokat egyaránt, amit a beszámolók szerint csupán egy nagyon kis időre oldottak fel.

Az internet országos lekapcsolása azonban nemcsak a kommunikációra, hanem konkrétan mindenre hatással volt, ami a hálózaton keresztül történik. Vagyis számos szórakoztató, banki, kormányzati és számos egyéb szolgáltatás lett hirtelen elérhetetlen, és mivel a kriptovaluta-bányászok jelentős része Kínából pont Kazahsztánba költözött át, úgy az ő tevékenységüket is megbénította az intézkedés.

Így történt, hogy számos kriptovaluta, de főleg a Bitcoin és az Ether árfolyama keményen bezuhant a napokban.

A világ vezető kriptovalutája, a Bitcoin értéke például a napokban 5000 dollárt esett, mellyel az árfolyama 42.000 dollár alá került, miközben számos elemző előrejelzése alapján már jócskán 90.000 fölött kellene tartania. Ez pedig durván példázza azt a problémát és kritikát, ami a Bitcoint jellemzi, vagyis a teljesen számolhatatlan és tervezhetetlen árfolyam-ingadozás.

Szemléltető példának itt van például El Salvador esete, ahol 2021-ben az elnökük, Nayib Bukele nyomására a BTC-t hivatalos fizetőeszközzé tették. Most azok az emberek, akik a kriptovalutában kapják a fizetésüket kevesebb pénzt tehettek zsebre mint azok, akik fiat valutában, dollárban kérték a havi munkáért járó betevőt. Mindez azért, mert Kazahsztánban a tüntetők miatt lekapcsolták az internetet, amivel bányászokat vágtak el a Bitcoin rendszerétől.

Ez a probléma természetesen a kazah helyzet rendeződésével korrigálódik majd, azonban olyan példát mutatott, amelyet még a legelhivatottabb kripto-hívők sem vitathatnak el. 

via – The Guardian, Cludflare, CNET

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

2 perc telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

33 perc telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

1 óra telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

1 óra telt el azóta...

SIESS! – Gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékra csaphatsz le ingyen

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

2 óra telt el azóta...

Zene füleinknek! – Külön Gitárkontroller érkezik a Fortnite Festivalhoz

2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…

2 óra telt el azóta...