Battlefield

Ingyenesen játszhatunk a Battlefield 2042-vel a hétvégén

Lassan két hónapja, hogy megérkezett a Call of Duty új része után a Battlefield sorozat legfrissebb tagja is. A 2042-es évszámot viselő játék meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült. Úgy tűnik, hogy a fejlesztők jobban tették volna, ha kicsit ülnek még a játékon, hiszen az első kiadott verzió gyakorlatilag egy félkész termék volt még szerintük is. Decemberben azért sorba jöttek a frissítések, de rendesen lesz még dolguk az EA/DICE munkatársainak az elkövetkezendő időszakban.

A hétvégén ingyen is beugorhatunk a csatatérre Xbox konzolokon!

 

Tom Henderson, az egyik legnagyobb Call of Duty/Battlefield leaker hívta fel a követői figyelmét Twitteren, hogy a Free Play Days program keretén belül ingyenesen játszható lesz a Battlefield 2042 január 6. és 9. között az Xbox Live Gold előfizetőknek. A hivatalos listában is megtalálhatjuk már a The Sinking City és Star Renegades mellett, így ezúttal is jók voltak az információi.

A Free Play Days alatt teljesen kötöttségek nélkül játszhatunk, sem időbeli, sem in-game korlátozás nem fenyeget majd minket. A Microsoft nem volt rest, egyből kedvezményes árakkal jelentkezett a Microsoft Store-ban is, így ha beszippantana a Battlefield 2042 világa a 3 nap alatt, érdemes vetni egy pillantást a virtuális áruházra. Akkor se csüggedj, ha PC-s felhasználó vagy, hiszen mindig ott lesz a pár száz forintos, 10 órás kipróbálás lehetősége:

 

Jó szórakozást kívánunk! 

Arpi

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

13 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

13 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

14 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

16 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

17 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

18 óra telt el azóta...