A videojátékokról nem pont az Anyaszentegyház jut elsőre az eszünkbe, amin túlzottan sokat az elméletileg idén érkező Jézus-szimulátorként elhíresült ‘I am Jesus Christ’ című kalandjáték sem fog sokat változtatni.
Mindeközben Ferenc pápa az egészre fittyet hányva olyan videojátékos bulit tartott, amit sokáig fogunk még felemlegetni. Nem elég ugyanis, hogy 2022. első hetében megtartott (pontosabban folytatott) általános heti audienciájának helyszíne úgy nézett ki, mint ahol egy Final Fantasy boss-harcot rendeznek, de egy egészen híres játék muzsikáját is sikerült eljátszani benne.
A szóban forgó muzsika nem mellesleg az Undertale Megalovania című rettentően fülbemászó nótája volt, amit egy élő zenekar adott elő az egyházfőnek – egy igen érdekes performansz keretében. Az persze aligha valószínű, hogy az egészet a pápa rendelte volna meg, mindenesetre a PC Gamer mutatott rá arra, hogy Ferenc pápának bizony megvan az Undertale, amit 2016-ban egy amerikai youtuber, MatPat adott neki át. Ha játszott vele az egyházfő, ha nem, az előadás és Toby Fox fejlesztő muzsikája elnyerte a tetszését, amit egy lelkes és mosolygós tapssal jutalmazott.
Ha nem hiszed járj utána, tessék, itt egy videó róla:
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…
2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…
Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…
2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…
Gábor János 2024.02.01. - Mintegy 400 ezer család és iskola bevonásával készített nemzetközi kutatást a…
2024.01.31. - Január második felében egyre több pletyka keringett arról, hogy a hónap utolsó napján…