A Legaue of Legends fejlesztői tegnap óta reagáltak a nemrég 12.1-es frissítésbe bekerült váratlan és a frissítési jegyzetben nem szereplő Akshan nerfre. A játékosok ugyanis nem csak észrevették, de fel is háborodtak, miután kiderült, hogy a bajnok passzívja, a Dirty Fighting automatikus támadásai között késés volt tapasztalható.
Ahogy a Gamer.hu írja, a két autoattack közötti idő szignifikánsan nőtt, ami jóval lomhábbá tette Akshant a korai szakaszban. Persze másfél-két tárgy után kezd el hasonlítani a régi önmagára, ami kissé vicces, ha azt vesszük, igazából semmit sem kellett volna tenniük vele.
A Riot most vizsgálja a problémát, ami szerintük egy másik hiba kijavítása után következett be. A League of Legends fejlesztőcsapatának „GreatBelugaWhale” néven ismert tagja megnyugtatta a játékosokat, hogy már dolgoznak a megoldáson.
„Kivizsgáljuk az esetet. Valószínűleg akkor romlott el valami, amikor egy másik hiba javításán dolgoztunk” – mondta.
Akshan tehát hivatalosan nem kapott sem buffokat, sem nerfeket, de most sokan azt hitték, hogy a Riot titokban változtatta meg. Az utolsó változások a bajnok passzívjában a 11.17-es frissítésben történtek, amikor a Riot egy csomó hibajavítást eszközölt. A fejlesztők most abban reménykednek, hogy egy közelgő frissítés megoldja a legutóbbi hibát.
A Riot fejlesztője nem közölte, hogy ez mikor lesz.
Bódi Dániel 2024.02.12. - Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mekkora játékipari reformot hozhat az NVIDIA…
2024.02.12. - Ahogy azt már korábban megszokhattuk, a nagy Warzone frissítések nagy meta átalakításokkal is…
2024.02.12. - Manapság már senki sem lepődik meg, ha kicsit borsosabb árcédulákat pillant meg a…
2024.02.12. - Az elmúlt időszakban egyre többször lehetett hallani egy új nevet a Counter-Strike 2…
Bódi Dániel 2024.02.12. - Azt mindenki tudja, hogy a világ legsikeresebb - értsd. legtöbbet eladott…
2024.02.12. - Azt még a kevés tapasztalattal rendelkező felhasználó is tudják, hogy a processzor és…