Tech/Tudomány

A NASA papokkal készül az idegen lények fogadására

A NASA kutatói szerint rendkívül fontos kérdéskör, hogy a világ valamennyi vezető vallása miként reagálna arra, ha teljes bizonyossággal fény derülne a földön kívüli intelligens létforma létezésére. A The Times szerint ezt a problémát pedig annyira komolyan is veszi az amerikai űrügynökség, hogy 2014-ben 1,1 milliárd dollárral támogatták meg a Princeton Egyetem Teológiai Kutatási Központjában kifejezetten erre irányuló kutatását.

A kutatásba a NASA 24 teológust vont be, köztük is Andrew Davison keresztény tiszteletessel, akinek feladata nemcsak felkészülni az „idegenek fogadására”, de vizsgálni annak hatását a különböző vallásokra. A program célja pedig az volt, hogy választ adjon olyan, az idők kezdete óta értetlenül álló kérdésekre, mint például: Mi az élet? Mit jelent élni? Hol húzzuk meg a határt az emberi és az idegen között? Milyen lehetőségei vannak az érző életnek más helyeken?

A 2018-ban véget ért kutatás a James Webb űrteleszkóp fellövése apropóján merült újból fel, mellyel minden eddiginél távolabbra és egyben régebbre tekinthetünk vissza az univerzumban. Sőt, arra is képes lesz az új és egyben a legnagyobb, legmodernebb űrteleszkóp, hogy tanulmányozza az exobolygók légkörét, úgy pedig az életre utaló jeleket. A szakemberek pedig emiatt egyre inkább úgy vélik, már csak egy karnyújtásnyira vagyunk a földön kívül létező élet felfedezésétől, még ha azt nem is pont úgy kell elképzelni, mint ahogy a filmekben láthattuk.

‘Ha mi a teremtés termékei vagyunk, miért ne fejlődhetne ki élet más bolygókon is? Semmi sem mond ellent’ – mondta Duilia de Mello, a Katolikus Egyetem csillagász és fizika professzora. Ezt megelőzően a Vatikán vezető csillagásza is ezt mondta, aki „földönkívüli testvérek”-ként emlegette az intelligens földönkívüli létformákat.

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

9 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

9 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

9 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

9 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

10 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

11 óra telt el azóta...