Tech/Tudomány

Életveszélyes TikTok kihívást javasolt egy 10 éves kislánynak az Amazon asszisztense

„Dugj be egy telefontöltőt nagyjából félig a konnektorba, és a még látható dugaszához érints hozzá egy aprópénzt”. Ezt javasolta az Amazon asszisztense egy 10 éves kislánynak, aki azt kérte tőle, hogy mondjon neki egy kihívást, amit megcsinálhat.

A történetet a kislány édesanyja, Kristin Livdahl osztotta meg, aki szerint az egyetlen ok, hogy nem történt tragédia, hogy a lánya okosabb számos TikTokon lógó fiatalnál. Ez a kihívás ugyanis még tavaly terjengett a videós-zenés közösségi platformon, ami ellen nem egy orvos és szakértő szólalt már fel, de tekintve, hogy a fém kifejezetten jól vezeti az áramot, talán nem olyan meglepő.

Sokan azonban ennek ellenére is megcsinálták ezt az abszurd kihívást, amit az Alexa valamiért úgy vélt, hogy nyugodtan javasolhat kvázi bárkinek. A BBC megkeresésére az Amazon elismerte a hibát, amiről azt állítják, hogy már kijavították, és a jövőben senkinek nem fog ilyen idióta TikTok challenge-ket ajánlani, melyek ellen nem mellesleg már a platform is felvette a harcot.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

12 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

12 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

12 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

13 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

13 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

14 óra telt el azóta...