Nos, ha azt hitted, ennél rosszabb már nem lehet, egy új szivárgás szerint a játék 2022 márciusáig nem kap új tartalmat, sőt az első évadot sem. Ez azt jelenti, hogy elég sokáig kell várni, miközben a játék eleve nem tűnik túl késznek.
A kiszivárgott információk a Battlefield 2042 egyik legjelentősebb adathalászától, Temporyaltól származik. A szivárgást a Twitteren tette közzé, kifejtve, hogy a játék kliense heti küldetéseket tartalmaz 12 előszezoni hétre, amivel elméletileg egészen márciusig jutunk.
A Redditen a játékosok nem fogadták túl jól a hírt: „A játékot egyértelműen siettették, és ez csak egy újabb eredménye ennek. Még a CoD fejlesztői is gondoskodnak arról, hogy a DLC-k röviddel a megjelenés után készen legyenek” – jegyezte meg ‘poklane’.
Bár az adatbányászat nem csak rossz hírrel szolgált, hiszen temporyal egy új pályáról is beszámolt, ami valószínűleg az első évaddal együtt érkezik majd. A végleges neve állítólag „Exposure” – úgy tudni, hogy egy korábban adatbányászott map, a „Ridge” volt. Az Exposure a jelek szerint egy földcsuszamlás köré épül majd, amely egy kanadai-amerikai kutatóintézeti bázis közelében történt.
Természetesen ne feledjük, hogy ezek az információk közül még egyiket sem erősítette meg a fejlesztőcsapat, így a dolgok még változhatnak. Mivel egyesek azt állítják, hogy a játék máris halott – állítólag mindössze két hét alatt elvesztette a játékosok 70%-át a Steamen, drukkoljunk, hogy ne kelljen túl sokáig várnunk a további tartalomra.
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…