Igen komoly vihar tombolt nemrég az Egyesült Államokban, több államban hatalmas károkat okozva. Az Arkansas, Kentucky, Missouri, Tennessee és Illinois államokat különösen érintő viharok során Edwardsville-ben egy Amazon raktár is szinte teljesen elpusztult. Annak ellenére, hogy a tornádót igen komolyan vették a helyi hatóságok, egy Amazon diszpécser úgy gondolta:
még simán ki lehet szállítani a megrendelt termékeket.
Nemrég a Bloomberg hozta nyilvánosságra azt a chat-beszélgetést, melyet maga a diszpécser fotózott le. Miközben a furát már jelezte neki, hogy megszólaltak a szirénák, melyek a tornádót jelzik, és megszűntek a rádióadók, a diszpécser ragaszkodott hozzá, hogy ő kiszállítsa a csomagokat.
Amikor a futár azt mondta, hogy inkább visszatérne a központba, a diszpécser kirúgással fenyegette meg, illetve azt mondta: a sziréna csak figyelmeztetés. Közben az Amazon olyan utasítást adott ki, hogy a futár ott próbálja meghúzni magát, ahol van, ám addigra nem tudott hová menekülni. Magára maradt a viharban, a furgonban. A tornádó közben elérte az Amazon helyi raktárát.
Szerencsére a futár túlélte a vihart, de az ügynek itt nincs vége. Mivel a dizspécser nem követte a biztonsági protokollt, az ügyet kivizsgálják. Az Amazon azonban nem először hány fittyet az időjárási nehézségekre. 2017-ben sem zárt be a raktár az Ida hurrikán tombolásakor, sőt a nyári hőségriadó idején sem.
Te mit szólnál, ha futárként a tornádóban is dolgoznod kéne?
https://leet.hu/2021/12/19/fele-annyiba-kerulhetnek-jovore-az-osszehajthato-telefonok-mint-korabban/
2024.04.07. – A Warzone és Modern Warfare III legújabb szezonja néhány nappal ezelőtt, április harmadikán vette kezdetét.…
2024.04.07. – Egy időben meglehetősen rossz volt a gamer laptopok megítélése. Tegyük hozzá, hogy nem…
2024.04.07. – A Valve nem sokat pihent a Major után. A Counter-Strike 2 Majort a CSGOEmpire gárdája…
Bódi Dániel 2024.04.07. - Egy alapvetően multiplayer játéknál nem egy nagy hátrány, ha a legtöbb…
2024.04.07. – Míg egykor csak néhány periféria kiváltsága volt az RGB világítás, addig manapság már…
2024.04.07. – A Call of Duty: Warzone kliense a negyedik születésnapját ünnepelhette idén márciusban. A…