Szokásos módon a héten, egészen mostanáig újabb két remek játékkal ajándékozza meg a felhasználókat az Epic Games Store. Ha pedig ilyen otromba duplázás után még élhetek a szokásos szóval, akkor ezzel illetném a december “tizenakárhanyadikai” dátumokat is, ugyanis rendre ilyentájt kezdenek az ünnepi jófejkedésbe is. 2019-ben az ünnepi akció december 17-én vette kezdetét és tartott december utolsó napjáig, ami akkor 12 játékot jelentett. Egy évvel később, 2020-ban erre licitáltak rá 15 játékkal, akkor az osztogatás december 17-én vette kezdetét.
Az idei Epic Games Store-os ünnepi hajcihő december 16-án kezdődhet, legalábbis az e heti dátumon is egy ajándékos csomagolást láthattunk eddig a várható ingyenjáték borítója helyett. Ha pedig a következtetés helyes, akkor idén kb. 17 játékot adhatunk majd ingyenesen hozzá az Epices könyvtárunkhoz.
Pár perccel ezelőtt a titkolózás véget ért, így megtudtuk, hogy melyik játékkal készült az Epic Store erre a hétre. Ez nem más, mint a Shenmue 3.
A Shenmue 3-ben Ryo Hazukiként, egy 18 éves japán harcművészként játszhatunk, aki megbosszulja apja halálát. Ryo megpróbálja feltárni a Phoenix Mirror műtárgy titkát, amelyet apja gyilkosa is keres. Fiatal hősünk kalandjai elvezetnek a kínai vidék lélegzetelállító formájába, tele mozgással és gyönyörű tájakkal.Szórakozás munka után
Az egész epikus kaland egy élő világot kísér, ahol mindent felfedezhetünk, például épületeket kívül-belül. Ha több erőforrást szeretnél szerezni az expedícióhoz, találhatsz munkát, pihenhetsz az arcade játékgépnél, és nem utolsósorban a helyi lakossággal is interakcióra nyílik lehetőség.
A csaták tele vannak harcművészetekkel, és próbára teszik az edzést és a továbbfejlesztett készségeket a Quick Time Events intenzív akciójával. A harcon kívül a játék tele van rejtélyes megoldásokkal, amelyek fokozatosan sok titkot feltárnak, és ezzel előremozdítják a történetet.
Hogy mi lesz az ünnepi időszakban a többi játék, azt nem tudni, de egészen valószínű, hogy mindenki meg fogja találni köztük a magának valót. Alább pedig azt is megnézhetitek, hogy tavaly milyen játékok kerültek az ünneplésbe, ez alapján pedig írjátok meg kommentben, hogy mely címekre számítotok, és miknek örülnétek a legjobban! ->
2024.04.07. – A Warzone és Modern Warfare III legújabb szezonja néhány nappal ezelőtt, április harmadikán vette kezdetét.…
2024.04.07. – Egy időben meglehetősen rossz volt a gamer laptopok megítélése. Tegyük hozzá, hogy nem…
2024.04.07. – A Valve nem sokat pihent a Major után. A Counter-Strike 2 Majort a CSGOEmpire gárdája…
Bódi Dániel 2024.04.07. - Egy alapvetően multiplayer játéknál nem egy nagy hátrány, ha a legtöbb…
2024.04.07. – Míg egykor csak néhány periféria kiváltsága volt az RGB világítás, addig manapság már…
2024.04.07. – A Call of Duty: Warzone kliense a negyedik születésnapját ünnepelhette idén márciusban. A…