Az Epic Games Store ezúttal nem árulta el, hogy milyen ingyen játékkal készül a hétre. Ez általában nagy játékot jelent, amitől le is halnak a szerverek.

Szokásos módon a héten, egészen mostanáig újabb két remek játékkal ajándékozza meg a felhasználókat az Epic Games Store. Ha pedig ilyen otromba duplázás után még élhetek a szokásos szóval, akkor ezzel illetném a december “tizenakárhanyadikai” dátumokat is, ugyanis rendre ilyentájt kezdenek az ünnepi jófejkedésbe is. 2019-ben az ünnepi akció december 17-én vette kezdetét és tartott december utolsó napjáig, ami akkor 12 játékot jelentett. Egy évvel később, 2020-ban erre licitáltak rá 15 játékkal, akkor az osztogatás december 17-én vette kezdetét.

Az idei Epic Games Store-os ünnepi hajcihő december 16-án kezdődhet, legalábbis az e heti dátumon is egy ajándékos csomagolást láthattunk eddig a várható ingyenjáték borítója helyett. Ha pedig a következtetés helyes, akkor idén kb. 17 játékot adhatunk majd ingyenesen hozzá az Epices könyvtárunkhoz.

A nagy meglepetés

Pár perccel ezelőtt a titkolózás véget ért, így megtudtuk, hogy melyik játékkal készült az Epic Store erre a hétre. Ez nem más, mint a Shenmue 3.

Shenmue 3

A Shenmue 3-ben Ryo Hazukiként, egy 18 éves japán harcművészként játszhatunk, aki megbosszulja apja halálát. Ryo megpróbálja feltárni a Phoenix Mirror műtárgy titkát, amelyet apja gyilkosa is keres. Fiatal hősünk kalandjai elvezetnek a kínai vidék lélegzetelállító formájába, tele mozgással és gyönyörű tájakkal.Szórakozás munka után

Az egész epikus kaland egy élő világot kísér, ahol mindent felfedezhetünk, például épületeket kívül-belül. Ha több erőforrást szeretnél szerezni az expedícióhoz, találhatsz munkát, pihenhetsz az arcade játékgépnél, és nem utolsósorban a helyi lakossággal is interakcióra nyílik lehetőség.

A csaták tele vannak harcművészetekkel, és próbára teszik az edzést és a továbbfejlesztett készségeket a Quick Time Events intenzív akciójával. A harcon kívül a játék tele van rejtélyes megoldásokkal, amelyek fokozatosan sok titkot feltárnak, és ezzel előremozdítják a történetet.

 

Hogy mi lesz az ünnepi időszakban a többi játék, azt nem tudni, de egészen valószínű, hogy mindenki meg fogja találni köztük a magának valót. Alább pedig azt is megnézhetitek, hogy tavaly milyen játékok kerültek az ünneplésbe, ez alapján pedig írjátok meg kommentben, hogy mely címekre számítotok, és miknek örülnétek a legjobban! ->

  • December 17. – Cities: Skylines
  • December 18. – Oddworld: New ‘n’ Tasty
  • December 19.– The Long Dark
  • December 20. – Defense Grid: The Awakening
  • December 21. – Alien: Isolation
  • December 22. – Metro 2033: Redux
  • December 23. – Tropico 5
  • December 24. – Inside
  • December 25. – Darkest Dungeon
  • December 26. – My Time in Portia
  • December 27. – Night in the Woods
  • December 28. – Stranded Deep
  • December 29. – Solitairica
  • December 30. – Torchlight II
  • December 31. – Jurassic World: Evolution

Egyébként most egy Assassin’s Creed is ingyenes, legalábbis egy darabig:

Most ingyen tölthető az Assassin’s Creed Odyssey minden platformra

 

 

https://leet.hu/samsung/

×