Kapásból egy hibával indult a Next Generation esemény, amit az EA már jóval a mai megjelenés előtt előre beharangozott. A nagyobb Twitter oldalakon körkérdések indultak, hogy kinek hogyan sikerült a nyitás, vagyis hogy ki kit kapott a megszerezhető 6 játékos közül. Már ez is érdekes, ugyanis tulajdonképpen nem egy Player Pick-et kaptunk, hanem egy csomagot, amiből véletlenszerűen ugrik ki egy Next Generation lap, aztán csak remélhetjük, hogy olyat kapunk, akivel lehet is valamit kezdeni.
Viszont a fő probléma még csak nem is innen indult. Rengeteg játékos Mbappé 86-os lapját kapta a Pack-ből. Még ezzel sem lenne gond; a probléma ott kezdődik, hogy a lap – a hivatalos beharangozó ellenére – a meglévő Rare Gold lap pozícióját kapta, vagyis a francia játékos Next Generation kártyája ST lett.
Nagy valószínűséggel ez okozhatta azt a problémát, hogy jelen pillanatban hiába lépünk be a játékba, nem érkezik meg az ígért jutalom. Aki eddig kinyitotta, az – ha számára jót nyitott – jól járt, hiszen nem kell idegeskednie azon, hogy miért nem jött meg még az ajándék. Most 2 fő kérdés van: az egyik, hogy mikor áll helyre a jutalmazás (ami jelen pillanatban szünetel), a másik pedig, hogy akik már megkapták az ST Mbappé-t, velük mi lesz? Javítják a náluk lévő lapokat, vagy innentől már – aki a francia ifjoncot kapja – az LW kártyát kaphatjuk? Kedves EA, már meg sem lepődünk…
Ti számítottatok rá, hogy nem lesz ez olyan zökkenőmentes?
Ezt olvastátok már?
2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…
2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…
2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…
2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…
2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…
2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…