A tegnapi nap folyamán megosztottuk veletek, hogy milyen kulcsszavakra, filmekre és sorozatokra kerestek rá a magyar emberek. Ezt a listát a Google Trends állította ki, amit „Az év keresései”-nek hív.
Ám most nézzük meg, hogy Magyarországon melyik telefonokra kerestek a legtöbbet.
Szerintem sokan sejtitek a választ, hiszen mindenkinek megvan az a telefon, amit már megszokott és amihez a szíve visszahúz. Itthon úgy látszik, hogy ez a telefon nem más, mint…
Mint az látható, az iPhone erősen vezeti a listát, hiszen a 8 helyezettből 4-et elfoglal. Ami viszont érdekes, hogy a listán egy hangszóró is található, méghozzá a JBL Charge 5. Őszintén nem tudom, hogy mit keres ott. Ezeken kívül két kínai márka is helyet talált magának. A Samsung pedig a negyedik helyet foglalta el egyik telefonjával.
Bódi Dániel 2024.04.03. - Jó drága lett "Európában" (Egyesült Királyságban) a tavaly szeptemberben bejelentett, és…
Gábor János 2024.04.03. - Az Apple hamarosan megjelentet egy várva várt, zaklatás elleni frissítést az…
2024.04.03. - Az emberek szeretik az újdonságokat, legalábbis a fogyasztói társadalom eköré a "tény" köré…
2024.04.03. - A Warzone fejlesztői március utolsó napjaiban ismertették, hogy milyen újdonságokkal készülnek az új…
2024.04.03. - A GTA+ egy létező előfizetős program, aminek keretein belül speciális játékbeli tartalmakhoz juthatunk…
Gábor János 2024.04.03. - Nem tudni, hogy csak kezdeti hisztéria, esetleg súlyosabb, elhúzódó balhé kezdete,…