Akik korábban PS4-en is játszottak, azok pontosan tudják, mire jó a Debug Mode a konzolon. És persze azt is, hogy ennek használata teljességgel tilos. A Debug Mode megjelenése ugyanis azt jelentette egy PS4-en, hogy a konzolt crackelték, és a szoftverre licensz nélküli fájlok is telepíthetővé váltak.
Csalások, modok, és emolátorok is felkerülhettek az eredetileg védett konzolra a crackelés után.
Mostanáig reménykedtünk benne,hogy a PS5 konzolok esetében ez a pillanat minél később következik be. A legendás hacker, The Flow azonban most mindenkit alaposan beparáztatott. A világon elsőként ugyanis feltörte a PS5 firmware-t, és elővarázsolta a Debug Settings menőpontot.
Annyiból szerencsés a helyzet, hogy The Flow egy tipikus „fehér hacker”, vagyis a feltörésekkel inkább az cégeknek próbál segíteni. A kép alatti első kommentje alapján itt is valami hasonló a helyzet, hiszen egyelőre nem tervezi megosztani másokkal a feltörés módszerét. Reméljük értesítette a Sony-t a résre, ahol a PS5 szoftvere támadható, és a fejlesztők kijavítják a hibát.
De a szellem már kiszabadult a palackból, mostantól hivatalosan is feltörhetővé váltak a PS5 szoftverei, és vélhetően csak idő kérdése, hogy más is rájöjjön a módszerre. Onnantól pedig sajnos nincs megállás, a 13 millió PS5 közül bárki visszaélhet a dologgal. Anno a PS4-re is keményen rászabadultak a csalók.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…