Gaming

A legkaotikusabb projekt – A GTA 6 egy „fejlesztői pokol”

Sok érdekes infót és szivárgást hallottunk már a GTA 6-ról, de egy friss szivárgás szerint viszont nem éppen áll jól a projekt. Úgy tűnik ugyanis, hogy a Rockstar eléggé bizonytalan a fejlesztést illetően, nyilvánvalóan azért, mert a játékot elkészíteni óriási felelősség és nagy a rajongói nyomás. A GTA 6 fejlesztése tehát állítólag egy fejlesztői pokol, miután Dan Houser 2020-ban elhagyta a Rockstar Games-t.

Sokat változott már a GTA 6 története.

A neogaf.com fórumán közzétett szivárgás szerint a GTA 6 már a Houser távozása előtt sok változáson ment keresztül. Átírták a történetet, a fejlesztést újrakezdték, sőt: Houser távozásának ismét sok változás lett a következménye.

Így a Rockstar talán éppen ezért nem oszt meg semmit a játékról, miközben a címet eredetileg 2020-ban szerették volna bejelenteni. Mivel azonban 2019-ben túl sokszor változtatták meg a történetet és a játék egyéb elemeit, nem számíthatunk arra, hogy hamar látunk belőle valamit.

A bejegyzés szerint ez az eddigi legkaotikusabb projekt, amit Rockstar készített.

Az is kiderült, hogy a GTA 6 két különböző idősíkban játszódik, illetve hogy a pálya és a többi elem „olyan gyorsan változik, hogy felesleges bármit is megosztani”. A Rockstar ugyanis olyat szeretne alkotni, ami a mai világban is a legszélesebb körben lehet népszerű. Ne feledjük azonban, hogy ez csak szivárgás!

A biztos, hogy akkora a rajongói nyomás, hogy hatalmas felelősség van a fejlesztők vállán, így nem mindegy, hogy mit alkotnak és hogyan. Ne feledjük, hogy amint valami nem tetszik a rajongóknak, a játékosok megfenyegetik a fejlesztőket, szóval nehéz lesz mindenkinek megfelelni. Reméljük, hogy a projekt nem jár úgy, mint a Cyberpunk 2077.

DV

Korábbi cikkek

Megújultak a Vodafone tarifacsomagok – nézd, mennyiért és mit kapsz

Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…

54 perc telt el azóta...

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

2 óra telt el azóta...

8300 helyett INGYENES lesz az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi játéka

Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…

2 óra telt el azóta...

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

14 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

15 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

16 óra telt el azóta...