Gaming

Elég kockák a magyar gyerekek – Kiderítették mennyit és mivel játszanak

Egy felmérés alapján a 6 és 18 év közötti magyar gyerekek háromnegyede játszik videojátékkal, egynegyedük naponta egyszer, nyolcaduk pedig többször is. A videojátékokkal játszó gyerekek átlagosan heti 8 órát vagy egy egész napot töltenek ezzel a hobbival.

A felmérést az eNet készítette a Generali a Biztonságért Alapítvány megbízásából, és a céljuk az volt, hogy feltárják a fiatal gyerekek játékszokásait. Illetve a magyar szülök felelősségét a videojátékozás terén. A felmérést egy online kérdőív alapján végezték, ahol több mint 600 gyerek és 800 szülő töltötte ki.

Az egész kutatás onnan indult, hogy 2019-ben a videojáték-függőséget hivatalosan is betegségnek nyilvánította a WHO.

Kinek a hibája, hogy a gyerek játszik?

Ebben a korban elkerülhetetlen a videojátékok hatása a gyerekekre. Ez sokban a szülők példáján is múlik, hiszen azoknak a szülőknek a gyerekei 92%-os esélyen fognak játszani, míg a nem videojátékozó szülök gyerekei csak 55%-a játszik. Ez egy hatalmas százalékarányos különbség.

Mivel játszik a legtöbb gyerek?

Szerencsére ezekkel az adatokkal is rendelkezünk, mivel a Good Gamer széleskörű felmérése a játékra használt eszközökre is kitért. Egy korábbi kutatásból már kiderült, hogy a fiatalkorúak 77%-a használ okostelefont, ezért nem meglepő, hogy a legtöbben ezen a platformon játszanak. Ezt követi a konzol, majd a laptop és a PC, a listát pedig a tablet zárja.

A játékok stílusára is fény derült. Érdekes mód a sport és a verseny játékok állnak az élen, amit a stratégiai játékok követnek, de termesztésen az FPS játékok sem maradtak le. Az utolsót pedig a Call of Duty, és a Counter-Strike képviseli a leginkább.

Térjünk rá a valóban meglepő adatokra

6-18 éves gyerekek 24 százaléka minden nap játszik, viszont a 12% a pedig többször is játszik. A felmérésben résztvevő gyerekek egyharmada hetente többször, de nem minden nap.

Most jön az réteg, amelyik kitér a tömegből. Ugyanis a kérdezettek 7 százaléka hetente akár 20 órát is eltölt képernyő előtt.

Általában a gyerekek átlagosan heti 8 órát töltenek videojátékokkal. A Good Gamer tanulmányból az is kiderült, hogy a legtöbb gyerek (76%) nem játszik gyakran, de alkalmanként kihagyja a napi tevékenységeit (például írásleckéket, pakolást stb.) a játékok miatt. Alkalmanként idősekkel való játék is nagyon gyakori (65%).

Valóban sok a nyolc óra játék egy héten?

Jó hír, hogy a nemzetközi kutatások eredményei kimutatták, hogy a napi átlagosan játszott órák száma más országokban a két órát is. Nem tűnik soknak, ám a játékra eltöltött időt másra is lehetne fordítani, mint például a családdal, sport, művészek és barátok.

Ám mint gamer eltudom mondani, hogy az interneten is jót lehet szórakozni a barátaiddal. Sőt a játékokból még tanulni is lehet, tehát itt nem az órák számával van a baj, hanem azzal, hogy milyen játékra is használjuk ezt az időt.

Az én szememben az a 8 óra játék nem tűnik soknak, ha az adott gyerek elvégzi minden rá kiszabott kötelességét, mint a tanulás és a testmozgás.

Mi a ti véleményetek a megosztó témáról?

DV

Korábbi cikkek

Hoppá: előbb jön a Fallout-sorozat és egyszerre felkerül az egész évad

Gábor János 2024.04.09. - Az Amazon előbb húzza ki a bűvészkalapból a Fallout sorozatot, mint…

52 perc telt el azóta...

Az RGB túlzás? – Mit szólsz a virágillatú hőpasztához?

2024.04.09. - Milyen a jó hőpaszta egy processzor alaplapra illesztésekor? Legyen könnyű felhordani, segítse a…

2 óra telt el azóta...

Nincs kegyelem: bannolt az ActiVision több tízezer Call of Duty-fiókot

Gábor János 2024.04.09. - Az Activision közölte, hogy több mint 27 ezer Call of Duty-fiókot…

2 óra telt el azóta...

Bemutatkozott minden idők leglátványosabb lovecrafti horrorjátéka

Bódi Dániel 2024.04.08. - Készült már egy pár lovecrafti horror-akció-kalandjáték, de valamiért egyik sem sikerült…

15 óra telt el azóta...

Még a rettegett Renettinél is jobb lehet ez a Warzone SMG

2024.04.08. –A Warzone és Modern Warfare III harmadik közös szezonja április harmadikán vette kezdetét. A…

16 óra telt el azóta...

Az AMD tovább nyesi az árakat, ismét olcsóbb lett az egyik videokártyájuk

2024.04.08. – Januárban az Nvidia gyakorlatilag egy atombombát dobott le a videokártya-piacra. December közepe és…

16 óra telt el azóta...