Manapság szinte minden héten szembejön egy-egy hír az éppen aktuális, tech eszközökkel kapcsolatos hiánycikkekről. Legutóbb a réz és a magnézium került nehéz helyzetbe, mely nem igazán könnyíti meg az amúgy is elég súlyos chip/félvezetőhiányt. Az átlagfelhasználók számára leglátványosabban talán a tavaly novemberben megjelentetett Xbox Series X/S és PlayStation 5 készülékeket érintette, de a videókártyák borsos áraiba is beleszól a bányászok ténykedésén felül.
Az Intel is megszólalt az ügyben, elárulták, hogy szerintük meddig tarthat még a helyzet!
Ráadásul nem is egy egyszerű mérnök nyilatkozott, hanem a cég egyik fejese, Pat Gelsinger. Neki bizonyára még áthatóbb ismerete van a jelenlegi helyzetről, mint bárki másnak az Intelen belül. Nos, nem szolgálhatunk túl jó hírekkel: elmondása szerint 2023-ig biztosan elhúzódik majd a hiány.
2021 utolsó negyedévében tapasztalható hiány lesz a legrosszabb, aztán minden negyedévben egyre jobb helyzetben találhatja magát az iparág. A teljes helyreállásra azonban legalább másfél évet kell még várnunk, ha addig valamilyen váratlan helyzet meg nem bolondítja a folyamatot és tovább csúszik a regenerálódás. Reméljük ilyenre nem kerül sor, de ezt sosem lehet kizárni.
Forrás: VG247
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…
2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…
2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…
2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…
2024.04.03. – A Warzone játékosok közel két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III és…