Gaming

Pofátlan és gusztustalan áron adják a PS5-öt az egyik legnagyobb online boltban

Amikor tavaly év végén megjelentek az új, most már talán jelenlegi generációs konzolok, a gyártók valamiért egyáltalán nem számoltak a felmerülő készlethiánnyal és a gyártási nehézségekkel, melyeket szinte biztosan láthattak már jó előre.

Mindezzel önmagában persze nem lett volna probléma, hiszen a megrendeléseket fokozatosan szállították is, a baj az volt, hogy ezek egy jelentős része olyanoktól érkezett, akiknek nem titkolt szándéka volt felhalmozni a gépeket, hogy aztán az így keletkezett hiányt és a nagy keresetet kihasználva jelentősen drágábban adjanak rajtuk túl.

Az első hónapokban tele voltak nyerészkedőkkel az online piacok, egyszerűen nem lehetett normális áron hozzájutni sem egy Xbox Series X-hez, kiváltképp nem egy PlayStation 5-höz. Ez mára nagyjából normalizálódott, de még így is számos olyan hirdetés fut a neten, melyekben többször nem átallottak másfél, vagy akár dupla árat kérni egy újabb, de többször akár egy használt játékgépért.

Az egyik legnagyobb hazánkban is elérhető online áruház is beszáll a nyerészkedésbe, de legalábbis nem avatkozik bele nagyon.

A Leet.hu szerkesztősége bukkant rá az eMAG egyik hirdetésére, melyben egy Arobs Distribution nevű román kereskedelmi cég egy lemezmeghajtós PS5-öt próbál meg eladni. Nincs kétség, hogy előbb-utóbb sikerülni is fog neki, de amilyen áron kínálja többek vérnyomását az egekbe fogja lőni.

Az eMAG felületén ugyanis nem kevesebbért, mint 397.957 forintért kínálják az egyébként 185.000 forintos PS5-öt. 

Mindez ezért is lehet érdekes, mert az eMAG által forgalmazott digitális, vagyis lemezolvasó nélküli modellért 179.990 forintot kérnek, ami ugyan szintén az ajánlott fogyasztói ár fölött van, azért jóval könnyebben emészthető – és magyarázható.

Persze lehet mondani, hogy mindent a kereslet határoz meg, és ha ennyiért lesz rá vevő, akkor az úgy is járt, de nem árt elfelejteni, hogy a készlethiányért nem csak a Sony a felelős. Persze pontosan nem lehet alátámasztani és számokat sem nagyon ismerünk, de a jelenséget az elejétől figyelve láthatjuk, hogy a nyerészkedők nem csekély mennyiségű konzolt csakliztak el a vásárlók elől, ezzel tetézve – vagy talán pont, hogy előidézve a problémát.

Azt is tudjuk, hogy számos online áruház próbálta elejét venni az ilyen piaci manipulálásnak, de megannyi más portál, főleg a Magyarországon is elérhetőek, de maga a Facebook sem állta útját ennek a gusztustalan pénzszerzésnek. Arról már nem is beszélve, hogy nem elhanyagolható részük puszta átverés is lehet.

Az eMAG-ot például egy több mint két éves jogi hercehurcát követően idén büntették meg a vásárlók megtévesztésével, amikor 2018-ban egy Black Friday akcióban hamis árakat tüntettek fel egyes termékeken. A román cégnek 200 milliós bírságot, illetve 4 milliárd forintos kártérítést kell kifizetnie.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Élőben szurkolhatsz TheVR Janinak a Magyar Streamer Bajnokság döntőjén Budapesten

2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…

39 perc telt el azóta...

Miért fontos, hogy a gamer szék ergonomikus kialakítású legyen?

Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…

51 perc telt el azóta...

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

2 óra telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

3 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

3 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

14 óra telt el azóta...