Tech/Tudomány

Az Xboxosok nedves álma – Napok múlva rendelhető az Xbox hűtő

Amikor bemutatták az Xbox Series X-et a sokan finoman szólva sem voltak túlzottan elragadtatva a puritán dobozos kinézetétől Azonnal jöttek is a mémek, melyekben a Microsoft legújabb generációs konzolját hamutartóként, mosógépként, vagy hűtőként láthattuk viszont. Ez utóbbi végül akkora poén lett, amin a redmondiak is addig hahotáztak, mígnem tényleg le nem gyártattak néhány Xbox Series X hűtőt.

Ezekből viszont csak hírességek kaptak (illetve egyet kisorsoltak), viszont nem is olyan rég bejelentették, hogy kisebb méretben, de hamarosan mindenki beszerezhet majd otthonra egy Xbox minihűtőt. Nos, a lehetőség hamarosan mindenki számára adott lesz, a Microsoft ugyanis bejelentette, hogy napok múlva megkezdődik az ‘Xbox Mini Fridge’ értékesítése.

Egészen pontosan október 19-től lehet berendelni belőle, Európában először Angliában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Írországban, Spanyolországban, Hollandiában és Lengyelországban lesz rá lehetőség. A rendeléseket decemberben kezdik teljesíteni.

Az Xbox Minihűtő hivatalos ára 99€, körülbelül 35.000 forint lesz.

A picike hűtő ugyan Magyarországon még nem lesz előrendelhető, de a Microsoft azt ígérte, hogy jövőre még több országba is megérkezik, nagy valószínűséggel hazánkban is akkor lesz megvásárolható.

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

2 perc telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

16 perc telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

32 perc telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

47 perc telt el azóta...

Több mint 20 Warzone fegyvert érintenek a Season 3 nerfek, buffok

2024.04.03. – A Warzone játékosok közel két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III és…

1 óra telt el azóta...

A LEGO-szerű Xbox 360 árán már egy Xbox Series-t is vehetnél

Bódi Dániel 2024.04.03. - Jó drága lett "Európában" (Egyesült Királyságban) a tavaly szeptemberben bejelentett, és…

2 óra telt el azóta...