Tech/Tudomány

Szólj a nagyinak! – Most 20.000 forintot is érhet egy régi mobil

A Magyar Telekom a közelmúltban jelentette be, hogy hamarosan végleg és teljesen megszünteti a 3G szolgáltatásait, melyet a 2, a 4 és az 5G vált majd fel – és ki. Ez a folyamat már tavaly megkezdődött, amit a régi készülékekkel rendelkezők még nem nagyon észlelhettek, néhány hónap múlva azonban már komolyabban nekiveselkednek a lekapcsolásnak, melyet előreláthatólag 2023 elején be fognak fejezni.

Ez pedig azt jelenti, hogy addig minden régebbi típusú 3G-s telefont érdemes lesz lecserélni, mivel a hanghívásokon túl másra már nem lesznek alkalmasak. Szerencsére azonban egyre több akció keretében cserélhetjük be a régi készülékeinket, így – még ha kényszerűen is, de -sokkal olcsóbban válthatunk újabb mobilokra.

Ezt elősegítendő a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) bejelentette, hogy anyagi segítséget nyújt azok számára, akik régi mobillal a kezükben azt kérik. Egészen konkrétan egy „egy célzott, nagyszabású készülékcsere-támogatási programot” hirdettek, amely részeként

2022 első felétől kezdődően bruttó 20.000 forintos támogatásban részesítik azokat a vásárlókat, akik 4- és 5G-s telefonra cserélnék le a 3G-s készülékeiket.

Ennek a kezdeményezésnek nincsen lejárati dátuma, ami azt jelenti, hogy addig lehet részt venni a támogatási programban, amíg az erre kiszabott keretösszeg ki nem merül. Ez jelen esetben 5 milliárd forintot jelent, ami 250.000 régi mobil után járó támogatást jelent.

A készülékcsere-támogatási programról a NMHH Netre Fel! weboldalán lehet többet megtudni.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Így szereld fel a Warzone legújabb bestiáját, a MORS Snipert

2024.04.06. –A Modern Warfare III és Warzone harmadik közös szezonja április harmadikán vette kezdetét. A megannyi…

37 perc telt el azóta...

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

10 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

11 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

14 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

14 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

15 óra telt el azóta...