Tech/Tudomány

Zuckerberg szívhatja a fogát – Súlyos pénzeket bukott a Facebook leállásával

2021 október 4-e minden bizonnyal az egyik legdrámaibb napként vonul be a Facebook történelemkönyvébe, amikor is a közösségi platform 2008 óta a legnagyobb leállását szenvedte el.

A leállás miatt a felhasználók feje leginkább az üres ujjmozdulatok hiányától fájhatott, Mark Zuckerberg azonban a feedek görgetésének elmaradásával nem csak reputációt, hanem nagyon sok pénzt is veszített. Mármint, nagyon-nagyon sok pénzt, sőt, egyes elemzők szerint a vállalat történetének legsúlyosabb bevételkiesését szenvedte el.

Az első, és talán legegyértelműbb veszteséget a tőzsdén kell keresnünk, ahol már a Facebook korábbi alkalmazottjának, Frances Haugen előlépésének és színvallásának hírére esett az árfolyam, nem kevesebb, mint 4,9%-ot. A leállást követően pedig ahogyan várható volt, még tovább zuhant, ami a Bloomberg szerint 7 milliárd dollárra, körülbelül 2 ezer milliárd forintra tehető mínusz.

De ez még mindig nem minden!

A közösségi oldal ennél jelentősen kevesebb, ám jóval fontosabb horderejű bevételtől is elesett, mégpedig a reklámpénzektől. Amikor az oldal órákra leállt, akkor súlyos reklámbevételtől is elesett – mutatott rá a Fortune és a Snopes.

A Snopes a Facebook legutóbbi negyedéves jelentésében szereplő adatok alapján kiszámolta, hogy Zuckerbergék körülbelül 318 millió dolláros becsült bevételi nyereséget jelentettek naponta, ami 13 millió dollár óránként, és 220 000 dollár percenként.

Ez pedig azt jelenti, hogy a Facebook a 6 órás kiesése alatt mintegy 79 millió dollár, több mint 24 milliárd forint reklámbevételtől esett el.

Ez pedig még egy olyan óriásvállalatnak, mint a Facebook sem aprópénz. Mark Zuckerberg és a vállalata ettől persze egyáltalán nem áll földbe, hiszen még így is a világ ötödik leggazdagabbja (Bill Gates mögött), illetve a tegnapi leállás is remekül példázta, hogy a Facebook milyen óriási (és kiszolgáltatott) mértékben szőtte be az emberek online terét és életét.

via – Digitaltrends, CNET, Bloomberg

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

8 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

10 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

10 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

11 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

11 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

11 óra telt el azóta...