EA Sports FC

Ronaldo is szerepel a szeptemberi PL POTM jelöltjei között

Elindult a szeptemberi PL POTM szavazás. Minden gárda már teljes haderővel vághatott neki a szezonnak, és a friss igazolások is szépen lassan bemutatkoztak új csapataiknál. Így kerülhetett be Ronaldo is a havi szavazásba, aki az eddig megszokott színvonalát képviseli a szigetországban is.

Ronaldo három mérkőzésen három gólt szerzett a bajnokságban. Kicsit olyan mintha el se ment volna és amikor bajban a csapat, akkor mindig ott van, hogy hozza a kötelezőt. Rüdiger a Tottenham ellen volt eredményes. A Chelsea két Cleansheetet hozott össze, és egyedül a Manchester City ellen kaptak ott is csak egy góllal. Saint-Maximin 1 gólt és két asszisztot tudhat a neve mellett. Minden PL kezdő csapat kedvence nagy eséllyel vág neki ennek a hónapnak, hiszen egy sokkal megfizethetőbb kirakóssal nézhetnénk szembe, ha ő kerülne ki győztesen. Salah szintén 3 gólt szerzett ebben a hónapban ráadásul Sarr-ral már mind a ketten kaptak egy IF lapot is, így akár masszívabb upgradet is kaphatnak.

Cancelo RB lap helyett LB lappal erősödne. Ebben a hónapban a pálya bal szélén játszatta Guardiola Zinchenko és Mendy hiányában. Elég erős névsorból áll össze a szeptemberi PL POTM szavazás. Kíváncsian várom ki fogja nyerni. Ha ti is szeretnétek voksolni, ezen a linken megtehetitek.

Te kire szavazol a szeptemberi PL szavazáson?

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

4 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

5 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

8 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

8 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

9 óra telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

10 óra telt el azóta...