Valljuk be: a Rainbow Six: Siege-ben néha pontosan azért választunk bizonyos operátorokat, mert fontos az, hogy számára milyen fegyverek érhetők el. Én például szívesen választom Thermite-ot, mert a fegyverét nagyon jól és szívesen használom. Bizonyos operátorok esetében azonban az sem mindegy, milyen a másodlagos fegyver. A legtöbb esetben ez egy egyszerű pisztoly, melyre nem lehet sightot illeszteni. Változtatni kéne ezen?
Kerüljön-e reflex sight a pisztolyokra?
Természetesen a kérdés, mely nemrég a Redditen is felmerült, igen érdekes elképzelés. Eszerint a reflex sight simán rákerülhetne azokra a pisztolyokra, melyek eddig nem kaptak semmilyen sightot. Persze nem mindegyikre, hiszen lennének olyan pisztolyok is, melyek nem kapnak semmilyen scope-ot. Ilyen lenne például a revolver.
A felvetés több szempontból is elgondolkodtató. Egyrészt a játékban gyakran kapunk olyan kihívást, küldetést, sőt néha külön játékmódot, ahol pisztollyal kell ölnünk. A pisztolyok használata így talán sokkal előnyösebb lenne a játékosok számára.
Másrészt pont a napokban született meg a panasz, miszerint a pisztoly néha úgy viselkedik, mint egy sniper-fegyver, vagyis kilométerekről el lehet lőni valakit pisztollyal.
Lehetséges, hogy pont a pisztoly sight jelentheti a megoldást az ilyen helyzetekre, illetve arra, hogy egyesek számára valóban nehézkes pisztollyal lőni a játékban.
Te mit gondolsz? Kellene valamilyen sight a pisztolyokra?
2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…
Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…