Tippek és akciók

Akciófigyelő | Az Epic jövő heti ingyen játékában embereket ehetünk a Marson

Jól tudjuk már, hogy ha csütörtök van, akkor Epic ingyen játékosztás van. Ez most sincsen másként, így tegnaptól két egészen remek alkotás várja, hogy az Epic Game Store játéktárunkhoz adjuk őket, amit egészen következő hét csütörtökéig tehetünk meg. És hogy akkor mire csaphatunk majd le? Szerencsére az Epic ezt is elárulta nekünk.

Szeptember 16-tól egészen egy héten át ingyenesen berántható lesz a méltán népszerű Speed Brawl, és a Mars utazásos stratégia, a Tharsis.

A Speed Brawl-t csak keveseknek kell bemutatni, hiszen volt idő, amikor az egyik legjátszottabb, legfelkapottabb játékok között emlegethettük, amivel megannyi tartalomgyártó is sokat szórakozott. Választunk egy karaktert, aztán elindulunk A-ból B-be, amit a lehető leggyorsabban kell abszolválnunk, miközben különböző ellenségek állnak utat  – akiket nyilván le is kell győznünk.

 

A Tharsis viszont némi magyarázatra szorul. Ez egy körökre osztott űrstratégia, amit kockákkal kell játszani. Emiatt sokkal inkább egy társasjáték élmény, de abból is a lehető legjobb, hiszen nem csak az a dolgunk, hogy néhány kockát dobálgatunk, hanem komoly döntéseket is meg kell hoznunk. A játékban az emberiség első Marsi expedícióját kell levezényelnünk, de nem kicsi, hanem óriási problémákkal szembesülünk, és sokszor még a kannibalizmus is – elkerülhetetlen – opció lesz, ha azt akarjuk, hogy valaki túléljen.

A játékokat tehát jövő hét csütörtökétől éritek el az Epic boltjában, és hét napon keresztül lesz lehetőség ingyenesen bezsákolni őket.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Te le tudod verni AK-t League of Legends-ben? – Most megmutathatod!

2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

1 óra telt el azóta...

Megújultak a Vodafone tarifacsomagok – nézd, mennyiért és mit kapsz

Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…

2 óra telt el azóta...

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

3 óra telt el azóta...

8300 helyett INGYENES lesz az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi játéka

Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…

4 óra telt el azóta...

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

15 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

16 óra telt el azóta...