Az előző konzolgeneráció több szempontból is rendhagyó volt az összes előzőhöz képest, az egyik legszignifikánsabb különbséget azonban a „félgenerációs” megoldások jelentették. Persze korábban is volt már rá példa, hogy egy konzolt felfrissítettek, vagy átdolgoztak, mégis, az Xbox One X és a PlayStation 4 Pro modellekhez hasonlóra nem igazán volt példa.
Minderre persze szükség is volt, hiszen a 2013 novemberében megjelent alapgépek (főleg az Xbox) egészen hamar lemaradtak a PC-s iramhoz és az elérhető technológiához képest, amit már az is remekül illusztrál, hogy a PS4 Slim és az Xbox One S is valamivel erősebb – és kisebb – gépek voltak mint elődeik.
A teljesen megváltozott konzolgenerációs felállás pedig nem valószínű, hogy a PlayStation 5 és az Xbox Series bő 8-9 évében meg fog változni, sőt, éppen csak megjelentek, de máris pletykálják az erősebb, illetve a kisebb gépek érkezését.
A legújabb pletyi elindítója a ‘Moore’s Law is Dead‘ nevű csatorna szivárogtatója, aki nem csak az új PlayStation modellekről szerzett „biztos” infókat, hanem a felfrissített Xboxokról is tud egyet, s mást.
A szivárogtató szerint a Microsoft leginkább az Xbox Series S revízióján agyal, amit szorosan összekötne a Game Pass játékszolgáltatásával. A redmondiak mérései alapján ugyanis azt találták, hogy azok, akik az olcsóbbik konzolt választják az esetek túlnyomó többségében előfizetnek a Game Passra is.
Ezért ha kiadnának egy új és erősebb Series S-t – szintén budget, kb. 350 dolláros, 115.000 forintos áron, azzal újabb játékosokat tudnának meggyőzni a vásárlásról, még akkor is, ha csak másodlagos masinaként pihen majd a polcon. Ezzel pedig nem csak újabb előfizetőket szereznének a szolgáltatásuknak, de még a régebbi modell árát is lejjebb tudnák vinni – ami egy újabb célközönséget és előfizetői bázist jelenthet, miközben a pletykált PS5 Slim alá licitálnának.
Az új Series S a szivárogtató szerint az AMD új, 6 nm-es APU-it fogja felhasználni, ami 4 TFLOP-ról 5-re növelheti a gép számítási teljesítményét, megnőhet az órajele is, és már 2022-ben megjelenhet. Továbbá a Micro tervezi a Series X-nél is erősebb Series modelljét, de erről szinte semmit sem tudni – várhatóan 2023-24 körül érkezhet.
A szivárogtatás legérdekesebb része a PlayStation 5 frissített modelljeit, a Prót és a Slimet érintik. Az előző generációban ezeket a verziókat kvázi egyszerre jelentették be, és 3 évvel az alapmodellek megjelenése után 2016-ban a boltok polcaira is kerültek. Természetesen mindkettőt vették is mint a cukrot, azonban a Slimből jelentősen több talált gazdára, mint a megnövelt teljesítményű Próból.
Ez pedig egy érdekes visszajelzés lehetett a Sony számára is, ami akár azt is jelentheti, hogy a hangsúly ezúttal a kisebb, csendesebb, ám az alapgépnél valamelyest erősebb PS5 Slimen lehet majd. Sajnos ezekről a revíziókról nagyon keveset tudni, azt viszont a legtöbb szivárogtató tudni véli, hogy az irány a 4K és a 8K gaming lesz, illetve
Ez a minta nagyjából megegyezne a PS4-érával, vagyis nagyjából valószerűnek tűnik. Az már teljesen más kérdés, hogy a 600-700 dollárra saccolt 5-ös Pro miként lesz képes felvenni a harcot az olcsóbb Xboxokkal, bár az már az előző időszakban sem okozott túlontúl nagy problémát a Sony-nak.
Ami azonban különösen furcsa, hogy egyetlen szivárogtatás sem tér ki arra az apróságra, hogy meglehetősen furcsán kezdték a gyártók a generációt: a Microsoft a Series S-el, a Sony pedig a lemezmeghajtó nélküli PS5-tel. Hogy konkrétabb legyek: a szivárogtatások beszámolnak a lehetséges új modellekről, arról viszont nem szól a fáma, hogy ezek milyen kiszerelésben jönnek: digitális, lemezolvasó nélküli, vagy teljesen felszerelt modellek lesznek?! Pedig az árazás szempontjából nem elhanyagolható szempont.
Az viszont már egy másik probléma, hogy jelenleg egyik gyártó sem tud „elég” next-gen konzolt készíteni, köszönhetően a chiphiánynak. Mostanság pedig még azt sem nagyon látni előre, hogy ez a hiány egyáltalán meddig fog kitartani – mivel ha más nem is, ez egészen biztosan kihat a frissített modellek megjelenésére. Addig ugyanis oktalanság volna újabb típussal-típusokkal előállni, míg a régiekből sem tudnak annyit szállítani, hogy kikerüljenek a boltokba.
Mindezeket természetesen óriási fenntartásokkal kell kezelni, hiszen hiába valószerű, hogy érkeznek a frissített PlayStationök és Xboxok, a hivatalos megerősítésig sajnos még sokat kell várnunk. Igaz, korábban a Project Scorpio és a Lockhart is igaznak bizonyultak…
Bódi Dániel 2024.04.03. - "NA! Most pofázzá Jóskagyerek!" - szólott a klasszikus, amit idézve csitíthatjuk…
2024.04.03. - A fenntarthatóbb mobilhasználatot ösztönözve áprilistól kísérleti jelleggel használt prémium okostelefonok értékesítését indítja el…
2024.04.03. - Úgy tűnik, hogy az ASUS ismét meglepett minket, ráadásul úgy, hogy kijelentették: amit…
2024.04.03. - A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége látva az esportok nagy népszerűségét, a fiatal korosztályok…
2024.04.03. - Szerdán kora reggel súlyos földrengés rázta meg Tajvant. A 7,4-es erősségű földrengés számos…
Gábor János 2024.04.03. - A Microsoft megerősítette, hogy április első felében hét további játék érkezik…